Napok óta forog közkézen egy filmfelvétel, amit az orosz külügyminisztérium honlapján tettek közzé a Szijjártó Péter Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott legutóbbi moszkvai tárgyalásait összefoglaló néhány percről és amit az orosz partner kérésére forgattak.

Az apropót eszmefuttatásomhoz ez a videó szolgáltatja, de nem a tollügyön vagyok kiakadva. Bár a magyar külügy azonnal tiltakozott, hogy nem volt szó lopásról, ami egyes kommentátorokból automatikusan azt az egyébként logikus reakciót váltotta ki, hogy ha tagadják, akkor igaz. A korrektség kedvéért megjegyzem, hogy a hölgy kezében mindvégig látható egy toll - ami különben elengedhetetlen munkaeszköze egy tolmácsnak. Tételezzük fel a valószínűt, hogy ez egyanaz. De mondom, ez csak a kapóra jött alkalom.

Nem az ürügy, vagyis a tollügy, hanem Szijjártó Péter fellépése, beszédstílusa, hanghordozása, rossz helyen hordott büszkesége, az egyenrangúság kényszerképzete, az ő szájából disszonánsan hangzó tegeződés, a mintegy zsellér a gazda előtt dörgölődző stílus, ugyanakkor a mondanivaló szocreált idéző hangsúlya, … szóval az egész ember, úgy ahogy van: ez a baj. Ez nem tévedés, ez hiba.

A jeles TV-riporter, Wisinger István vonatkozó kommentjében azt találta mondani: „A legbunkóbb, leghivalkodóbban viselkedő magyar politikus, akihez volt szerencsém 40 éves pályámon!”

No, de nézzük a részleteket! A videó elején Lavrov félhangosan, mégis jól érthetően elejti a megjegyzést a toll-lopásról. Itt nem az a fontos, hogy igaza van-e vagy sem, hanem hogy valaminek alapján képes ezt (is) feltételezni.

Volt az orosz külügyérnek még egy elejtett megjegyzése, ami a felvisító magyar ellenzékiek figyelmét elkerülte. Amikor tolmácsa oroszul sorolta Szijjártó Péter bevásárlásait, mintegy lerövidítendő összefoglalásként hallani: „egyszóval "shopping"”. Szubjektív benyomásom, hogy az orosz kolléga mintha nem tartaná valami nagyra a mi Péterünket, másszóval nem-igen a szíve csücske. Amire akár e pár perces felvétel alatt is többszörösen rászolgál a mi fő külképviselőnk. Pedig tudatában volt annak, hogy felvétel készül, éspedig az orosz külügyminisztérium céljaira: az egész erőltetett, ha úgy tetszik, mindkét fél részéről megjátszott párbeszéd ezt szolgálta.

Mindezek ellenére Szijjártó úgy tesz, mint egy vidám tinédzser, aki párnapos kiruccanásáról számol be, mondjuk, szüleinek a megszokott közvetlen kifejezésmódot, argót használva. Minimum tiszteletlenség a kényszeres – megkockáztatom: kivagyi! – tegezés egy tapasztalt diplomatával szemben, aki az életkora szerint ráadásul apja lehetne a mitugrászként viselkedő vendégnek.  Még akkor is, ha előző este a 10. pohárköszöntő után összetegeződtek. Csakhogy az ilyesmi egyáltalán nem tartozik a nyilvánosságra. És még szerencséje, hogy Lavrov tolmácsa több helyen tompít ezen a magyarul eléggé „deplaziert”, nem odavaló nyelvhasználaton, ugyanis a „Tőletek”, „Veletek”, ... konkrét tegezést enyhítve úgy fordítja, hogy ...”orosz részről” vagy csak semlegesen együttműködést mond "veletek" nélkül. Oroszra fordítva a szijjártói mondanivaló professzionálisabban hangzik. Az orosz magyar-orosz tolmácsba több diplomácia szorult, mint Péterünkbe.

Feltűnt nekem továbbá, hogy bevásárlókörútjáról (shopping tour) Szijjártó valami gyerekes büszkeséggel beszél. Mifelénk nem a vevő szokta az üzletkötést mint eredményt ünnepelni, hanem az eladó. Ez a szocialista hiánygazdálkodásban volt divat. De akármilyen sikert könyvel is el magának Szijjártó, nemzeti gázvásárlás okán még magánbeszélgetés keretében is tilos olyat kijelenteni, hogy "... már csak Miller vezérigazgató úron kell "keresztülverekednem magam"". Ilyet négyszemközt sem lehet, nemhogy kamerába mondani! Ismét szerencséjére az orosz tolmács ezt is enyhébbre vette. Kalapot emelek az ismeretlen és láthatatlan úr előtt, aki toronymagasan diplomatikusabb Petinknél.

Ez az újgazdag yuppie a maga szereptévesztő önteltségével, arroganciájával, egyben nevetséges kisstílűségével a szó szoros értelmében a fejé búbjától a bokájáig kínos. Már külső megjelenése sem hajaz egy egész ország képviselőjeként tiszteletre, elismerésre igényt tartó diplomatára. Hiába tegezi és szergejezi Lavrovot, feleslegesen akarja az egyenrangúság látszatát kelteni finoman szólva „lezser nyelvhasználatával”, a tapasztalt orosz külügyminiszter egy-egy elejtett félmondatával – lásd toll-lopás és „shopping” – lesöpri emberünket az asztalról. A toll itt csak ellobbant gyertya a tortán.

Valaha még a szocreál idején, majd a rendszerváltás után volt a külügyben egy hölgy, aki 12 éven keresztül több miniszterelnököt kiszolgálva a protokollt vezette és etikettre, stílusra, beszédre és a nemzetközi parketten szükséges dolgokra tanította a kezdő diplomatákat.  Miután 1998-ban Magyar Köztársasági Érdemkeresztet kapott, 1999-től az első Orbán kormány nem tartott igényt munkájára. (Saját vallomása szerint „stílusosan” mobiltelefonon elbocsátották.)

Hiba volt megválni Görög Ibolyától. Mármint a kormány részéről. Az ő tudására, tapasztalatára, tanácsára, azóta is igényt tartanak egyetemek, egyesületek, cégek, magánemberek. Csak sajnos az ország első vezetői nem. Nagy kár.

Ha látom a nemzet Petikéjét, folyton azon töröm a fejem, hogyan lehetne elérni, hogy beírassák legalább őt – ha nem az összes központi bizottsági tagot – egy "benimm-dich"/viselkedj tisztességesen!”-tanfolyamra? Hogyan lehetne közel vinni hozzájuk a felismerést, hogy ez önérdek? Miképp lehetne meggyőzni az amúgy magát nagyra tartó külügyminisztert, hogy ne ficsúrként mutatkozzon a szükségesnél egy számmal szűkebb öltönyökben a jelenlegi hülye divatot követve, a tinik és fiatal 20-as, 30-asok proli hajvágásával, és hogy tanulja meg, kinek mit mondhat és mit semmiképp? Egyszóval rávenni az Európaiság - hitelesség - protokoll betartására.

Aztán második lépésként talán be lehetne íratni Görög Ibolyához a kormány szerény számú női minisztereit is. Akkor nem készülnének velük reklámvideók rossz háziasszonyos pulóverben, megtanulnának úgy öltözködni és ülni, hogy a méltatlan és alkalmatlan miniszoknya alatt ne nyíljon meg a látvány a fogtömésig, stb.

Esetleg Orbánhoz is sikerülne közelebb vinni, hogyan kell lehúznia a cipőjét a kamerák kereszttüzében egy indiai szentély előtt. Esetleg. Bár meglehet, hogy ez hiú ábránd részemről.

Bár az is igaz, hogy a hatalom nem függ ezektől a külsőségektől. Hruscsov cipővel verte az ENSZ pulpitusát anno és az egész világ kinevette – a Szovjetunió mégis nagyhatalom maradt. Még egy ideig. De Magyarország nem nagyhatalom, bármiként is igyekszik Orbán az ellenkezőjét elhitetni híveivel.

Messze nem vagyok Orbán párti, nem drukkolok „nekik”. Mégis fáj látnom ezt a mindent überelő bunkóságot.