2020-02-11

Van egy ötlet. Egy ügy. Valaki veszi a fáradtságot és mozgatva a fantáziáját kiagyal valamit. Veszi a további fáradtságot és házal vele. Még mindig nem nyugszik és szervez, megfogalmaz, leír, utánajár a jogi háttérnek, keres kivitelező társakat, kideríti, hogy mi ennek a helyes banki-jogi módja, tárgyal minden irányban. Aránylag rövid idő után összeáll a dolog. Pénz is jön hozzá, a marketing megteszi hatását. És mindemögött kulimunkás koordinátorként ott áll, mit áll: güzüként dolgozik az ötletgazda. Végül kiosztják az első díjat.

Namost. Ahelyett, hogy örülne mindenki, ... Ez az, ami érthetetlen. Ill. talán nem is érthetetlen, inkább a visszataszító módja meghökkentő. Nyilván nem tökéletes. És nyilván lehett volna itt meg ott másként, kicsit jobban. Nyilván. Az azért mégiscsak tény, hogy K.E. lépett. Egyedül. Mások meg nem.

Szívesen meginterjúvolnám Pompéry János író, publicista, lapkiadó- és szerkesztő, irodalomszervező, szalonember dédapámat, aki a 19. század 2. harmadában felkarolván a Garay-árvák ügyét, hasonló társadalmi összefogást szervezett egy "jó ügynek". Szóval megkérdezném, hogy őt is érték-e nemtelen támadások. Netán meg kellett-e halnia ahhoz, hogy ezt az angazsáltságát többszörösen kiemelve emlékezzenek meg róla a napilapok.

https://litera.hu/irodalom/publicisztika/kukorelly-endre-finom-adjisten-meguszas-kicsempeszes.html?fbclid=IwAR2L9dt_l9z4ziL5uzHX1ilF1ktaPMxSknZ0WrLDrrsoeR2BMNOV_3mge7U