Bevezető: Ingo Schulze
Közreműködők: Matthias Schwerwenikas, Stephan Szász és Zilahi Anna
Kurátor: Ilma Rakusa író és műfordító, aki a felolvasott szövegeket kiválasztotta
Az irodalom utal az irodalomra. Ebben a műfajban lettem figyelmes anno Ingo Schulze-ra az „Egy, két és mégegy történet"[1] c. kötet kapcsán. Ebben a hármaskönyvben Kertész Imre novellájára reflektálva Esterházy Péter megírja az „ÉS"-t, a maga budapest-bécsi útját, beleépítve a Kertész-szöveg egyes részeit. Amihez aztán harmadikként Ingo Schulze szintén ír egy történetet utalva a két előzőre.
lyesmi történt hétfőn a berlini Nemzetközi Irodalmi Fesztivál keretében zajlott Esterházy-megemlékezésen. Ingo Schulze indításként hosszú idézetet olvasott fel 2016-ban Győri László műfordítóval folytatott nyilvános levelezéséből. Mi is az a nem gazdasági értelemben vett jó vagy hasznos, amit az ember cselekedhet? A Márk változatban áll a rövid összefoglalás: „Hasznos az, ami jó valakinek. Vagy mindenkinek?” És itt van az Esterházy-életmű lényege.
Győri válaszlevelében beszámol az író halálának napján a PIM-ben tartott megemlékezésről, ahol a megjelent közreműködők, barátok és tisztelők öttől éjfélig olvastak fel írásaiból részleteket a Harmonia Celestis-től étteremkritikáig bezárólag. A következő napokban idézetözön árasztotta el a médiát a napi sajtótól és fészbukig sok aforisztikus megjegyzéssel, mint pl. a legendává vált „földet vissza nem veszek". Egy egész ország gyászolta az írót, a szellemes, irónikus, szemtelen, egyben bájos embert, a morális instanciát.
(Csak zárjelben: Feltűnő, hogy az intézmény és az erkölcs időközben mennyire megváltozott. Mármint nem az övé, hanem a magyar politikáé. Felesége, Gitta keserűen jegyezte meg, hogy otthon a közbeszéd csak liberális zsidóbérencként emlegeti, halála után 4 évvel kiiktatták az irodalmi kánonból, következésképp egy nyilvános, hivatalos megemlékezés manapság szóba sem jöhet.)
Ingo Schulze idéz, ide-oda utal, bensőségesen szól barátjáról. A részletek – Esterházy szavajárása, emberi tartása tipikus élethelyzetekben – hol meghatóak, másutt humorosak – mindvégig tisztelet- és szeretetteljesek.
A továbbiakban a három további közreműködő kicsit magyarul, de főleg németül részleteket olvasott fel a „Harmonia Celestis”, az „Utazás a tizenhatos mélyére” és a "Hasnyálmirigynapló" művekből. A kitűnő válogatás híven tükrözi Esterházy lényét, érdeklődését, nyelvi sziporkázó képességét, humorát, bölcsességét.
„Rák, ez jó kezdőszó, ...
... Most már soha nem leszek egyedül. H[2] mindig velem...
... Az elég jó utolsó mondat volna, hogy a mindiget javítom örökkére.”
„Szép temetés volt” –mintha ezt mondta volna egyszer Esterházy Péter, véli Ingo Schulze. Ha nem is igaz, mindenképpen jellemző. És a hétfői megemlékezésre is illik. Nívós, szellemes, megható, egyszóval méltó est volt.
[1] Hirtelenjében nem is tudom, hogy megjelent-e egyáltalán magyarul: Imre Kertész, Péter Esterházy, Ingo Schulze: „Eine, zwei, noch eine Geschichte/n“. Berlin Verlag, 2008. 94 Seiten
[2] Hasnyálmirigyrák
Olvasható még itt: Esterházy 70 – Infovilág
