Szubjektív gondolatok objektív események kapcsán

Berlin felett az ég

Berlin felett az ég

Ellenállás a mellékszínpadon

A főcsapás mentén apatikus nyugalom

2021. június 23. - pomperyberlin

Minél több posztot látok a homofób törvény okán - a sajátjaimat is beleértve - annál inkább erősödik bennem a gyanú, hogy mi mindannyian ösztönösen besétáltunk az orbáni propagandagépezet kreálta zsákutcába. Mindez a nagy kiakadás, felháborodás, ellenállás, erő, energia akart és irányított: az ellenfél konkrét szándékos kifárasztása egy mellékszínpadon.

Valljuk be, az LMBTQ-csoport a lakosság mindössze kb. 8%-t teszi ki. Ugyanennyi balkezes van. További kisebbségek, pl. a legaszténiások csoportja, a mozgássérültek, az autizmussal élők, stb. Természetesen egy rendesen működő demokrácia éppen arról ismerszik meg, hogy stabilitása folytán megengedheti magának a kisebbségek érdekeinek figyelembevételét. Ezt megkövetelni, kikényszeríteni akarni helyes és kívánatos.

Látni kell azonban, hogy az állam kiszervezése, annak legújabb ficamai az egész lakosság érdekei ellen van, és az több, mint 8%. Aggasztónak tartom, hogy mialatt rengeteg akció zajlik a szivárvány – különben teljesen helyes és legitim – védelmében, az autópálya-koncesszió, az egyetemek alapítványosítása, a lassan szinte az egész államvagyonra kiterjedő privatizáció, melynek nyertese a rohamtempóban létrehozott (ál)nemzeti tőke nem versenyben kialakult köre –  szóval az állam kiürítése és kirablása ellen korántsem mutatkozik hasonló ellenállás. És ez tragikus! Ez nem baj, ez stratégiai hiba!

A kép Forrása: 18215.jpg

Hagyjuk magunkat szemfényveszteni és mozgósítani elvileg fontos, de összehasonlíthatatlanul jelentéktelenebb rendelkezések okán, miközben mindennemű felmutatható ellenállás nélkül szótlanul hagyjuk társadalmilag és gazdaságilag kifosztani magunkat. Hol vannak azok a felelős polgárok, gondolkodó értelmiségileg, akik összes energiájukat bevetik a homofóbia ellen? Nem látják, hogy a maffiaállam manipulálja és félrevezeti őket?! Az állami vagyon kimentése a NER-lovagok és strómanok kezébe sokkal sokkal nagyobb baj, ami évtizedeken át fogja negatívan befolyásolni az ország helyzetét!

VÁROM  AZ EGÉSZ ORSZÁGRA KITERJEDŐ, AZ EGÉSZ TÁRSADALMAT MOZGÓSÍTÓ ELLENÁLLÁST.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pomperyberlin.blog.hu/api/trackback/id/tr6716599414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása