Hát, ... nem tudom. A nemzeti gázszerelőből médiatulajdonossá és zsenivé avanzsált középkorú (vagy inkább idősödő), kevéssé előnyös küllemű férfi és a köztévé vitathatatlanul mutatós műsorvezetőnőjének egybekelése okán, – ami természetesen szívük elvitathatatlan joga, és amihez emberként a legjobbakat kívánom – kikívánkozik belőlem néhány, főként az esemény mikéntje felőli, széljegyzetnyi gondolat.

Meglehet, konzervatív vagyok. Eszembe jutott a pallérozottságomra és jó ízlésemre  irányuló katolikus nevelési kísérletek egyik visszacsengő figyelmeztetése: fehérben csak az első, a templomi esküvőn szabad/illik megjelenni. Ezalatt nem csak a menyasszonyi ruhát és a liliomot értették, hanem a velejáró lakodalmi felhajtást is. Minden további egybekelést szerényen, szordínóval intéz a magára valamit is adó – akkoriban – úriember, ma inkább polgár. Nemcsak a katolikus.

Lehet azt mondani, hogy ez az íratlan szabály – mai nyelven alapvetés – idejétmúlt. Mégsem vall jó ízlésre ebben a keresztény hagyományok tiszteletét napi szinten hirdető és állítólag ápoló országban az a mindent felülmúlni akaró hacacáré, aminek a „nagyérdemű” a magyarnyelvű média jóvoltából kénytelen-kelletlen tanújává vált. Igen, ez az orientális ízlésvilágot idéző menyegző – tessék csak a török, arab, indus blogbuster-sorozatokat ebből a szempontból is nézni – nyilván a közönségnek is szólt. És ez a tény az ízléstelenség első ismérve. Miért nem tudták ezt szűk körben megejteni? Miért kínálják az egész országnak tálcán a csámcsognivalót a vőlegény válásának kritikus részleteitől a mesés, hétországra szóló lakodalomig?!

Többszörösen is  jóérzésbe ütköző dolog volt ez, aminek csak apró részlete, hogy a menyasszony FB-oldalán közzétett, kizárólag privát – azaz másoknak felhasználni tilos – hivatalos képek fotosoppoltak. (A nyilván műtermi felvételeket ügyetlenül másolta bele a szak(?)ember az esküvői díszletbe, ami látható a menyasszony hajkoronájának lefaragott, vagyis hiányzó tincsén, az éles kontúrokon, stb.) Ez más kommentelőknek is feltűnt

Arra nem vesztegetnék sok szót, hogy úriember vőlegényként nem áll zsebre tett kézzel kamera elé.

A legnagyobb ízléstelenség a gazdagság fitogtatása, a rongyrázás: a királyi házakra hajazó – vagy inkább azokat majmoló – virágpompától az esküvői menüig az összes külsőség, ami 50 fölött és ismétlődő házasságkötésnél többszörösen disszonáns.

Utóbbi nem csak ennek az ifjú(?) párnak sajátja: ez jellemző az egész kormányzati szintre. Mintha egy felvilágosodás előtti európai, vagy valamelyik afrikai fejlődő ország újgazdag elitje lennének. Ennyi pénzért nem akad személyi tanácsadó, coach, aki ezt elmagyarázná nekik?

Mert mindent lehet – csak mértékkel, a jóízlés határain belül. Ez vonatkozik úgy a lagzira mint a nemzeti vagyonban való garázdálkodásra. (Nem mintha utóbbit akkor pártolnám, de legalább nem szúrna annyira (köz)szemet.)