Budapesti nagynéném 92 éves és öregotthonban él. Agyilag teljesen rendben van, de rozoga és szédül, egy vírusos influenza ledöntötte a lábáról. Karácsonyi ajándékait utólag postán küldtem el neki. A kb. 3 kilós karton tartalma inkább szimbolikus: sajátkezűleg gyártott lekvár és naptár, valamint kedvenc narancslikőrje, praliné, neszkávé, csokoládé, arckrém – áruérték kb. 40,- €, postaköltség (DHL) 15,90 €.

December 29-én adtam fel. A DHL jól szervezett, a digitális világban otthonos cég, így az Interneten a feladás pillanatától a kézbesítésig nyomon lehet kísérni, hogy a küldemény éppen hol leledzik. Még email-t is küldenek, hogy milyen időintervallumban várható a csomag a házhozszállítás napján – pl. 10:00 – 11:00 között. Mármint itt, Németországban.

Azt már 2-ikán láttam a nyomokövető web-oldalon, hogy a csomagot a DHL dec. 30-ikán átadta a magyar partnercégnek (Magyar Posta). Hogy onnantól mi történt és mikor – ki tudja? Ezen a ponton megszakadt az információ, azóta se kép, se hang, így telefonon csak általánosságban tudtam avizálni nagynénémnek a küldeményt.

Majd mindketten vártunk. Január 9-ikén felháborodottan hívott Vali, miszerint csomag helyett egy kártyát kapott a postától, hogy hol veheti át a küldeményt – csak személyesen! Az öregek otthona felbolydult, valaki utánaérdeklődött: valóban nem szállítják ki, átvétel valahol a Keletinél személyesen. Az otthonban felajánlották, hogy írnak a nevében egy meghatalmazást, amit aláírt – a postán a kutya sem ismeri a kézírását – és a nővérek közül két nap múlva ketten értementek.

És mivel Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, a csomag tartalmának a fele nyilván ráment a szivességet tevő személyzet honorálására.

Mellesleg az otthonban 24 órás portaügyelet van, érthetetlen, hogy miért nem tette le ott a kézbesítő. Ha kivitte egyáltalán.