Szubjektív gondolatok objektív események kapcsán

Berlin felett az ég

Berlin felett az ég

Mentorálás

2021. július 19. - pomperyberlin

coaching.jpg

A „Berlin (nem) csak magyaroknak” FB-oldal aktuális okból – különben nagyon helyesen – mentorálási programot hirdetett. Vannak ugyanis kezdő berliniek és mások, akik hosszú évek során sok tapasztalatot szereztek itt. Az szándék szerint a régiek megosztanák ismereteiket az újonnan érkezőkkel: tanácsot adnak, segítenek – lehetőleg személyre szabottan. Potenciális win-win-helyzet:

  • Konkrét segítség konkrét problémákban
  • Szociális kapcsolat, esetleg barátság

46 éve élek itt, meggyőződésem, hogy sok kérdésben hasznára lehetek másoknak és szívesen is osztom meg tapasztalataimat – lett légyen az szakmai életrajz álláskereséshez, többnyelvű gyereknevelés, honosodás, német-magyar nyugdíjintézés, stb. Velemszületett segítőkészségem okán, és mert alapjában véve másokra nyitott, kíváncsi ember vagyok, jelentkeztem mentornak.

Eddig két igény érkezett. Az első jelentkező, a FB szerint Szerbiában élő vállalkozó szellemű kétgyermekes fiatal édesanya, aki megkeresésére adott pozitív válaszom és viszontkérdésem után, hogy t.i. konkrétan miben segíthetek, többet nem válaszolt.

A második FB-profilja néhány fényképen kívül a világon semmit nem árul el. A fotókról szimpatikus 30 körüli nő néz a szemlélőre.

mentoralas.png

Idemásolom beszélgetésünket:

Xy:
Kedves Judit, mentorálás érdekelne. Esetleg rendelkezésre állnál?
(Ez mintha a FB által megfogalmazott sztereotip nyitó kérdés lenne.)

Én:
Szívesen. Jelentkezz nálam akár Messengeren vagy telefonon:  0171xxxxxxxxxxxx Üdv Judit

Két nap elteltével

Én:
Kedves Xy, nem jelentkeztél eddig. Judit

Xy:
Bocsanat nagyon elfoglalt voltam ..de ha megkérdezhetem mirol is beszeltunk nem vagyok képben

Én:
Te érdeklődtél nálam mentorálás ügyben.

Xy:
Remlik valami

Én:
Olvasd vissza itt az előzményeket.

Xy:
Csak toroltem mindent nem találom
Sajnos szetszort vagyok picit mert mjnkat keresek
Munkát

Én:
Megkérdezted, hogy mentorálnálak-e. Erre én megadtam a tel.számomat.

Xy:
Ertem
Es miben segitene

Megvallom, az mellbevágott.

Én:
Talán úgy lehetne kezdeni, hogy bemutatkozol. Miután Te keresel segítséget, célszerű, hogy megadj magadról minden ahhoz szükséges információt.

Azóta se kép, se hang.

Valahogy nem így képzeltem. Mi csinálok rosszul?

A bejegyzés trackback címe:

https://pomperyberlin.blog.hu/api/trackback/id/tr616632184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása