Honi viszonyokra jellemző módon értetlenséget keltett, amikor húsvét után menesztették a Hertha BSC magyar kapusedzőjét egy magyar napilapnak adott interjúja miatt. A sortszakember munkáját elismeréssel nyugtázták, ugyanakkor Petry Zsolt idegenellenes megjegyzéseivel megsértette a klub, azaz a munkaadója multinacionalista alapelveit. Emellett szinte eltörpült, hogy ezen túl is lekicsinylő kritikával illette a játékosokat.

Akkori publicisztikámban részletesen kifejtettem, hogy ilyesmit nekik, szembe, egymás közt, zárt ajtóknál lehet, de róluk, kifelé soha. Valamint megbocsáthatatlan hiba, ha egy felhatalmazással nem rendelkező ember – gyengeségből, hiúságból, szereplési vágyból – a sajtóosztály tudta és engedélye nélkül bárhol kinyitja a száját.

A Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatójának újabb kori nyilatkozatai ezt a párhuzamot juttatják eszembe – azzal a különbséggel, hogy utóbbit a saját munkaadója nem rúgja ki azonnali hatállyal, sőt. Természetesen neki is joga van a magánvéleményére. Az viszont leginkább idegenkedést kelt, ha egy kulturális intézmény felelős vezetője kijelenti, hogy az egyik hozzá tartozó szakterületet gyűlöli, a másik általa felügyeltnek pedig 80%-át ki kellene dobni, hovatovább az asztalra már sokat letett szerzőket személyesen sérteget.

Teszi mindezt isteni kinyilatkoztatás formájában, olyan alpári szóhasználattal és stílusban, ami a pozíciójához (és persze – legyünk tárgyilagosak – személyéhez is) méltatlan. Sajnos, a kellemetlenkedő fenegyereket stallumában tartó, és futballon szocializálódott legfőbb főnök – aki Isten földi helytartójaként működik ebben a földkerekség méreteihez képest elenyészően kicsi országban – úgy látszik, nem követi a berlini futballklub politikai-etikai szerepvállalását.

Persze, kormányszinten nem Demeter az egyetlen téves szereposztás. A nyilatkozó igazgató parvenü druszája már optikai látványként is rémes, nyilatkozatai, a belbecs pedig passzol a külcsínhez – csak hogy egyetlen példát említsek.

De a kultúra felkent papjának szájából, azt hinnők, a hivatalos kultúra szól. És bármennyire is hihetetlen: valószínűleg úgy van. Azért döbbenetes, mert Európában ez így, finoman szólva, nem sikkes. Kevésbé finoman: T I L O S !

Netán személyében a legújabb kor Révai Józsefje lépett volna – hogy témába vágó képpel éljek – színpadra?

Avagy kövessük Péterfy Gergelyt, aki szerint Demeter azok gyűlöletét fejezte ki a magyar kultúrával szemben, akiknek meg akar felelni, és mindezt trollkodásnak tartja. Azt természetesen nem tudhatjuk, hogy Demeter megrendelésre vagy önként cselekedett. Lehet, nem rendelték meg, de örülnek neki. Csak drukkolhatunk, hogy Péterfynek igaza legyen és a próféciájának megfelelően a gőzhenger az irodalomban kevéssé lesz eredményes.