Tegnap vacsorára voltunk hivatalosak. Az ünnepnap ellenére nyitva tartó virágüzletben, melynek tulajdonosa határozott vonzódást érez a giccshez, a fenti, témához illő virágdekort sikerült beszereznem.

Ha valami nagyon giccses, egy idő után mégis szép. Nos, így voltam ezzel a húsvéti gipsz nyúllal is a  virágkoszorú közepén. Bár így még mindig életszerűbb, mint festett tojással, amit csak 1x 1 évben tojik szegény emlős, majd ettől úgy elszégyelli magát, hogy eltűnik egy további évre. Hacsak le nem vágják le ünnepi fogásnak. Remélem, barátaink nem tesznek ilyen barbár dolgot, inkább szabadon engedik.

Amúgy ma, család hiányában, mert hogy a fiatalok elutaztak Rügenre, kiterjesztettem a rokonság fogalmát Berlinben maradt barátainkra. Így a feltámadási vacsora velük lesz. Fotóval az ünnepi asztalról majd később, terítés után szolgálhatok.

Az egyházi ünnepek ebben a fokozódóan szekularizálódó világban leginkább a népszokások, a tradíció ápolásából állnak. Ámbár évek óta figyelem, hogy ezek is halványulnak, illetve átalakulnak. Pl. néhány éve ádventkor kiderült, hogy a családban senki nem szereti a bejglit – erről már írtam korábban. Nos, tavalyelőtti tavaszi véleménykutatásom eredménye, hogy a húsvéti sonkát sem kedvelik. További apropó, hogy mára meghívott barátaink egy része vegetáriánus, így könnyű szívvel lemondtam a sonkáról. Meghonosult viszont az „Amisch tojás”, ami ízletesebb és látványosabb dolog, mint a szokásos, sonkalében főtt változat.

Amisch tojás (a receptet
kérésre szívesen megadom)

Egyáltalán, lehetséges új hagyományokat teremteni. A lényeg, hogy az összejövetel békés, harmonikus, szeretetteljes és vidám legyen, amire a résztvevők szívesen emlékeznek majd vissza.

Ebben a szellemben kívánok mindenkinek kellemes Húsvétot!