A Vodafone Magyarország Zrt. központi irodaháza – Fotó: Jászai Csaba / MTI

Vagyok annyira közgazdász és kereskedő, hogy tudjam: egy adás-vételi üzlethez minimum két fél szükséges, továbbá az, hogy a kereslet és a kínálat összetalálkozzon. A Vodafone megvásárlásával kapcsolatban rengeteg hírt és részletet elolvastam, de valami homályban maradt. Nem az izgat, hogy mire kell ez a kormánynak és miért pont most, hogy mennyire rossz az időzítés, mert hogy pénz sincs, stb. Mindez felmerül ugyan az olvasóban, de 40 év szocializmus, majd a némi szünet után következett legutóbbi 12 tapasztalata alapján tudjuk, hogy egy autokráciában az ilyen fajta racionalitás nem szempont. Orbán céljai 12 éve nagyjából nyomon követhetőek, 2011-ben tett is olyan kijelentést, hogy szerinte feltétlenül szükség van nemzeti telekommunikációs társaságra.

Engem más érdekel. Nem írtak – vagy én nem találtam eddig információt a médiában – arra vonatkozóan, hogy a Vodafone miért adja el.

Általában a dolgok úgy történnek, hogy valaki pénzzé akarja tenni a vagyontárgyát, és felkínálja a piacon, ahol a vevő pont ezt keresi. Az árat a piac szabályozza, ahol hemzsegnek úgy az eladók mint a vevők. Az ilyen üzlet létrejöttekor beszélünk arról, hogy a kínálat és a kereslet találkozott. Az árat a versenyhelyzet, vagyis a piac szabályozza.

Más eset, hogy nincs eladási szándék, de erős a vételi igény. (Gondoljunk csak az inflációs időkre, amikor valaki megszorult helyzetében kénytelen megválni értékeitől, miközben az értékes perzsaszőnyegre, briliáns butonokra nincs valós kereslet – lásd még nagy/dédszüleink történeteit a batyuzásról: 1 cm aranylánc = 1 kiló liszt/zsír/cukor/stb.) Ebben az esetben a vételár szinte kivétel nélkül értéken felüli, miután a kereslet nagyobb, mint a kínálat.

A miértre békeidőben, állami és/vagy maffia-felvásárlás esetén azt szokták mondani, hogy visszautasíthatatlan ajánlatot kapott az eladó.

Nincs információnk arról, hogy a Vodafone eladásra felkínálta volna magyarországi üzletrészének a felét. Ha a magyar állam meg akarja venni, akkor az a piaci törvények érvényesülése mellett csak jelentős felárral volna lehetséges. Azt viszont megtudta a Telex, hogy „az ár nem kiemelkedő, de tisztességes”. (Érdekes különben a 10 szempont, amit a cikkíró vizsgál. Ezek között a 6. szól arról, hogy miért adta el a Vodafone. A kérdést a Telex sem tudja megválaszolni, csak találgat, céloz.)

A HVG 360-ban épp most olvastam az állami felvásárlások történetét, azok fajtáit, mikéntjét, a lassan kibontakozó és felismerhető mintát, előszeretettel előnyben részesített gazdasági szegmenseket, tulajdonosi kört, stb. A visszautasíthatatlan ajánlat már a címben megjelenik. Amennyiben a vételár nem kiemelkedő, kínálja magát ez utóbbi feltételezés.

(Közismertek az esetek, amikor a tulajdonos idegenkedett az eladástól és nem fogadta el a visszautasíthatatlan ajánlatot. Fél év múlva megismételték, de az ajánlat összege a felére zuhant. Közben ugyanis egész véletlenül kiszállt az adóhivatal, irreálisan magas büntetést kiszabva egy fiktív vagy formai hiba miatt. Mire azt kinyögte a cég, veszteséges lett és már papírforma szerint is csak a felét érte.)

Eme második, részletes elemző cikk alapján sem tudom, hogy miért fogadta el a Vodafone az ajánlatot. Meglehet, a multi portfóliójában a magyar piac csak egy légypiszok és racionális elgondolás alapján a cég nem akarja értékes idejét a magyar kormány és megbízói kekeckedéseinek elhárításával tölteni. Az is lehet, hogy az állami tulajdon részaránya mindenféle kiváltságokkal jár. Notabene, miért pont 49%?

Ha én a Vodafone-nak lennék, kivonulnék a magyar piacról. Persze, az üzleti életben a politikailag gerinces magatartás nem hoz hasznot. Egy multi eleve nem köteles nemes politikai célokat követni: a vállalkozás lényege a profit és nem a görög drámák sugallotta felsőbb értékek. Különben is Magyarországot egyelőre még nem támadta meg az orosz hadsereg, így nem kell ország-világ előtt politikailag színt vallani, mint Ukrajnában. És ott se teszi ezt minden külföldi befektető.