Nem, ez nem április elsejei tréfa, bár nagyon úgy hangzik.

Nemrég távollétemben rohamkocsi állt meg a házunk előtt, kiszállt belőle hét rendőr, akik engem kerestek. Hogy miért, azt cégünk munkatársának nem voltak hajlandók elárulni. Annyit közöltek, hogy egy levelet hoztak, amit személyesen kell átadniuk. Hozzáfűzték még, nem kell megijedni, nem letartóztatási parancs. Ezt viccesnek, egyben megnyugtatónak szánták, bár nyitva maradt a kérdés, hogyha így van, akkor minek egy egész rendőrraj a kézbesítéshez, amit nyugodtan a postára is lehetne bízni.

Legközelebb csak ketten jöttek. A levél egy végzést tartalmazott: a bíróság ideiglenesen bevonja a jogosítványomat, egyben tudatja velem hivatkozással az ilyen-olyan paragrafusra, hogy meghallgatásomat jogszerűen mellőzték. Benne állt még, hogy akadályoztatás esetén a rendőrség házkutatást tarthat. A jogsit ellenállás nélkül átadtam, egyben örültem, hogy (még) szabadlábon vagyok. A dolog letaglózott. Mi az északi végeken lakunk, innen tömegközlekedni nem leányálom.

Az állt még a jan. 27-én kelt papírban, hogy a döntés ellen határidő nélkül bármikor megfellebbezhetek, amire a bíróság 3 munkanapon belül köteles válaszolni. Másnap megfellebbeztem.

Azóta eltelt két hét. A mai napon újabb levél érkezett. Azt reméltem, hogy a bíróság válasza, de nem: az ügyészségtől jött. Március 28-i dátummal tájékoztatnak, hogy a nekem – a fent leírt módon nemrég – kézbesített jan. 27-i bírósági végzést továbbították a Tartományi Polgárjogi és Szabályozási Hivatal Személy- és Áruszállítás osztály Vezetői Engedélyek Alosztályának.

Ez egyáltalán nem a 3 napon belül köteles válasz a fellebbezésemre. Meglehet, hogy a bíró valóban meghozza/ta az újabb döntést, de míg az eljut hozzám, … A január 27-it március 17-én vettem át.

A végzés szerinti ideiglenes időtartam hosszabb intervallumnak ígérkezik. Elkezdtem számolgatni, mi az olcsóbb: az esetenkénti, esetleg négyes gyűjtőjegy vagy a havi bérlet.  

Mindennek oka egy autóbaleset: az aranyló őszi fényekben pompázó október 26-i szombat délután hazafelé tartottam. Már majdnem otthon, néhány másodpercre elaludtam a volán mellett, átkerültem az szemközti sávba és frontálisan ütköztem egy másik kocsival.

Itt jártam délután

A rendőrség a későbbiekben azzal gyanúsított, hogy tudatában voltam nem vezetőképes állapotomnak, mégis kormány mögé ültem. Noha azonnal tiltakoztam, a bíróság a végzést mégis is erre a rendőrségi állításra alapozta. Amit, mint írtam, két hete megfellebbeztem.  

Majd meglátogattam a Pankow-i botanikus kertet

Az élet ezalatt máshol is turbulens volt. Személy szerint mérhetetlenül felizgatott a kettős állampolgárokra vonatkozó legújabb magyar törvény.

(Nota bene, hajdan az NDK-ban volt szokás a művészek közötti politikai ellenfelektől úgy megszabadulni, hogy egy-egy engedélyezett nyugati fellépés után nem engedték visszatérni őket. A legprominensebb eset Wolf Biermann volt 1976-ban.)

Jómagam a függetlenséget tartom a legnagyobb luxusnak az életben, ennek értelmében a mai magyar rezsimmel szembeni kritikus beállítottságom nyilván nem titok. Az új törvény alapján fenyeget a veszély, hogy kitiltanak Magyarországról, ha továbbra is a Buda-Péter-esthez hasonló rendszerkritikus rendezvényeknek adok otthont a Berlini Szalonban: rám süthető, hogy külföldről támogatok ellenzéki embereket, szervezeteket, eseményeket.

Summa summarum: Berlinben rohamkocsis rendőrök zaklatnak és itt állok világvégi házunkban jogosítvány nélkül egy várható perrel a nyakamban (talán szükségtelen is azon gondolkodnom, hogy kell-e havi bérlet), szülőhazámban pedig a kiutasítás veszélye fenyeget! Most hová meneküljek? Jut eszembe, van még egy harmadik útlevelem is: a Péterfy Akadémia jóvoltából állampolgára vagyok az Umbriai Magyar Köztársaságnak. Vajon kaphatnék-e ott politikai menedékjogot? Menjek tehát Todiba vagy tapogatóddzam rögtön Külső-Ausztrália felé?!