A híres-hírhedt filmrendező haláláig ragaszkodott ahhoz, hogy ő mindvégig független volt, semmilyen ideológiát nem követett és egész életművében kizárólag művészi szempontok vezérelték. Önmagát a háború utáni propaganda és a zsidóság áldozatának tekintette, és ezt olyan gyakran hangoztatta, hogy a szakmában is sokan elhitték. A TV-talk-show-k koronázatlan királynője, Sandra Maischberger 2002-ben meginterjúvolta az akkor 100 éves Leni Riefenstahlt. Utólag elmondta, hogy mindvégig képtelen volt rávenni az élethazugságaihoz ragaszkodó matrónát a tények elismerésére.
A „Riefenstahl” címen a mai napon a német mozikba kerülő monumentális dokumentumfilmet Maischberger tette lehetővé. Amikor a 700[i] dobozt tartalmazó hagyaték a Stiftung Prussischer Kulturbesitz tulajdonába került, a riporternő elvállalta az anyag aprólékosan figyelmes leltározását. Ellentételként biztosította magának a megfilmesítés jogát, majd felkérte Andres Veiel-t a filmes feldolgozásra. A legjelentősebb német dokumentumfilmrendező rövid betekintés után eldöntötte, hogy érdemes az anyaggal foglalkozni, amit aztán három éven keresztül kutatott.
Veielt nem a színésznő és filmrendező személyes sorsa érdekelte, hanem az önéletrajz és az interjúk alapján azokat a tipikus sztereotípiákat kereste, amelyek az ú.n. präfastiszta porosz nevelési felfogást jellemezték, ill. az ebből levont konzekvenciák mai párhuzamait. Az 1. Világháború túlélői kétfélék voltak: azok, akik megtörtek az élmények alatt – a korabeli felfogás szerint a gyengék, a vesztesek – és a túlélők, a veteránok, a hősök, akiket az élmény megedzett. A háború után nem a francia az ellenség, hanem a hegycsúcs. Az a drill, aminek Riefenstahl kiskorától ki volt téve, jellemző volt a korra: ha nincs ellenség, akkor keresünk magunknak, pl. a természetben. Cél az ember igájába hajtani mindent, megmászni embertelen viszonyok között a legmagasabb hegyeket, az extrém körülmények közötti túlélés. Ebben Riefenstahl már fiatal színésznőként jeleskedett: soha nem használt dublőrt, rendszeresen különböző életveszélyeknek tette ki magát gleccsereken, hegyháton és mindenütt. Ekkor fedezte fel őt a náci vezérkar.
Az általa először alkalmazott művészeti trükk, az alulról fényképezett hős, példaértékű maradt a háború utáni rendezői nemzedék számára. Noha nem mondja konkrétan ki, de a módszer kirekesztő: aki nem a hős kategóriába tartozik, az gyenge, silány, alacsonyrendű, értéktelen. Ez konkrét melegágya a fasiszta ideológiának. Ez a felvételi technika iskolát csinált: ma párhuzamokat látni az ukrajnai invázió utáni Putyin-fényképekkel. Az ú.n. „liftfelvételnél” – ahogy Riefenstahl maga nevezte –, a moszkvai katonákat előre tolt állal alulról fotózzák, vagy a 2022-es pekingi Olimpia megnyitó ünnepségének felvételei, a dresszírozott atléták teste: itt visszaköszön a „Triumph des Willens” és az 1936-os berlini „Olimpia” riefenstahli esztétikája.
A dokumentumfilm tételesen mutatja a riefenstahli legendaképzést: Pl. azt az állítását, hogy a „Tiefland” c. filmben mutatott szintik és romák túlélték a koncentrációs tábort, pedig az igazolásként bemutatott névlista az elhunytak jegyzéke. A rendező ezt fontosnak tartja, mert Riefenstahl prototípus. A feldolgozott dokumentumokból válik világossá, hogyan működik a hazugsággyártás és ha azt elég gyakran ismétlik, úgy azt a többség el is hiszi. Ahogyan Andy Warhol, Walt Disney, F.F. Copolla, Tarantino – mind vevő volt rá.
A dokumentumfilm részletesen foglalkozik Riefenstahl háború utáni adaptációjával. A rendezőnő tagadta, hogy tudott volna a holokausztról, ugyanakkor a hagyatékban található dokumentumok bizonyítják legalább egy esetben személyesen felelőségét.
Minden egyes alkalommal, amikor szembesítik a hazugságokkal, vehemensen tiltakozik. Egy 1976-os TV-interjúban a még mindig behegedni nem akaró sebekről beszél, melyeket kritikusai ejtettek rajta. Az adás után 500 lelkes, helyeslő levelet kap.
A legendaképzés jelensége és problémája családi okokból is foglalkoztatja a rendezőt. A film rámutat a civiltársadalom kudarcára: ott ül pl. az ország nyilvánossága előtt egy TV-moderátor, aki nem korrigálja az interjúalany történelmi ferdítéseit. Ugyanis konkrét hazugság, hogy a háború után Riefenstahl 3 évet ült volna lágerben és börtönben – csak egy példa a sokból.
A mai világban az általános elégedetlenség sokakat visz a szélsőjobb felé, tesz fogékonnyá fasisztoid ideológiákra. A rendező a hagyatékkal való foglalkozás 3 éve alatt a miértre és a mikéntre keresett választ. Valamint arra, hogyan lehet a morális felháborodáson túl konkrétan fellépni ez ellen. Egyben reméli, hogy a film elegendő betekintést enged a mechanizmusokba ahhoz, hogy a néző remélhetőleg a gyakorlatban is felismeri majd ezeket.
[i] A Wikipédia 7000-ről ír, a filmmel kapcsolatos cikkek 700-ról.
https://infovilag.hu/riefenstahl-a-hiteles-dokumentumfilm/
