Már két hete, hogy Buda Péter a Berlini Szalon vendége volt, de még mindig hatása alatt vagyok a hallottaknak.

Felelős értelmiségiként az ember tájékozódik, rendszeres támogatója és fogyasztója a független médiának, több forrásból követi naponta a híreket, hallgat podcastet, olvassa a politikai és gazdasági elemzéseket, értékeléseket. Mindezzel több órát tölt naponta, ismeri az érveket és ellenérveket, a különböző szempontokat: úgy véli, jól informált. Örül, hogy szabadon hozzájuthat az információhoz, értékeli, hogy demokráciában él. Meggyőződése, hogy ez az egyetlen értelmes és érdemleges társadalmi berendezkedés, aminek fennmaradásáért mindannyiunknak küzdenünk kell.

A fentiek alapján magam teljes értetlenséggel és rémülettel figyelem a világban újra erőre kapott nacionalizmust, a radikalizálódást, az idegengyűlöletet, a szocialista utódállamokban egyre erősödő Putyin-szimpátiát – mintha a történelmi emlékezet nem is léteznék. Buda Péterrel folytatott beszélgetésem alapján megértettem a folyamat okát, logikáját: hogy ez egy a 20.-21. században ciklikusan ismétlődő jelenség és bázisa a bizonytalanságban élő, a jövőtől félő emberek vonzalma az irracionális, a spirituális iránt.

Válságos időben egyre több ember vágyik valami biztosra. Nem akar mérlegelni, nem érdekli az egyrészről és másrészről, hogy milyen összefüggések vannak az egyes törvények, szabályozók között, hogy melyik politikai döntésnek milyen jogi, társadalmi, gazdasági kihatása van. Mert az bonyolult, a részleteket nem is érti, az állandó nyilvános vita ezekről a problémákról fárasztja. Arra vágyik, hogy jöjjön egy erős ember, aki biztosra megmondja a tutit, aki bátor és hajlandó cselekedni.

Ezt a réteget könnyű megvezetni. A recept egyszerű: határozott fellépés erős, igen, akár erőszakos gesztusokkal, ellenségkép festése, az ellenség legyőzésére való felhívás, program helyett mindenki számára érthető két-három szavas jelmondatok. Semmiképpen nem elveszni a majdani megvalósítás részleteiben – az úgyse érdekel senkit, nem is értenék – helyette lózungok. Érthető (légből kapott) ígéret, hogy ha övé lesz a hatalom, minden jobb lesz. Hogy hogyan, mitől, miből, arra nem kell kitérni. Összefoglalva: bizalomkeltés jelszavakkal, erődemonstrációval, számon kérhető részletes program nélkül. És ez működik.

Hogyan lehet ezzel tömegeket lépre csalni, az kiderül Joachim Fest Hitler – eine Karriere 1977-es, annak idején sokat vitatott dokumentumfilmjéből. A néző a tömegjelenteknél legszívesebben ösztönösen felkiáltana: Hát mind vakok vagytok, nem látjátok, hová vezet mindez?!

Ez a film jut eszembe, ha beszélni látom Alice Weidelt, az AfD kancellárjelöltjét. Akit a minap politikailag, ahogy a szakzsargon mondja, megemelt Orbán: nemcsak fogadta, de közös sajtótájékoztatót tartott vele.

A józan ember csak bámul, hogy ennek a pártnak, amelyik a betiltás küszöbén áll és alkotmányosságáról nagy viták folynak, mégis ennyi a követője! Ugyanúgy, ahogyan Trumpnak sem ártottak az ellene folytatott bírósági perek... a nőkkel szembeni fellépése, megalázó modora, hozzánemértése ellenére újra megválasztották!

Beiktatása óta rohamtempóban erőlteti világátalakítási projektjét, amit Európa, mintha kígyóbűvölés áldozata lenne, egyelőre döbbenten és tétlenül néz. Trumpnak rövid idő alatt sikerült megsérteni és maga ellen hergelni szövetségeseit, Putyinhoz hasonló gyarmatosító területfoglalási ötletekkel jön, vámokkal ijesztget. Még nem világos, hogy mindebből mi a polgárpukkasztás, tudatos rémületkeltés és mit gondol véresen komolyan.

Furcsa paradoxon, hogy még soha nem volt összesen ennyi tudás a földkerekségen, mint ma, ennek ellenére az emberek nem kis csoportjában mégsem a racionalitás, a mérlegelés, a mindenki számára elfogadható kompromisszum keresésének igénye buzog, hanem a misztikum utáni vágy, a csodavárás. Nem érteni kívánják a világot, hanem hinni akarnak. Erről egy családi jelenet jut eszembe.

Vagy húsz éve a vasárnapi ebédnél elmondtam, hogy a legújabb kutatások szerint 1848. március 15-e egyáltalán nem úgy zajlott, ahogy mi tanultuk az iskolában. Például: a hősies nyomdafoglalás, ami úgy történt, hogy Heckenast javaslatára Petőfi egyszerűen rátette a kezét egy nyomdagépre. Továbbá a költő a Nemzeti Múzeum lépcsőjéről definitív nem szavalta el a Nemzeti Dalt. A kiszabadított Táncsics pedig egyáltalán nem ünnepeltette magát boldogan, sőt, anarchista eszméi miatt szinte öt percen belül ismét börtönbe került – ezúttal a forradalmiba, de erről nem tett említést a tankönyv. Ha közelebbről megvizsgáljuk a körülményeket, akkor kiderül, hogy szinte semmi nem úgy volt. A háziasszony (dr. közgazdász, könyvvizsgáló) ezen a ponton dühösen fordult hozzám:

• Miért kell neked mindenről lerántani a leplet és elrontani az illúziót?!
• Engem a tények érdekelnek, nem a folklór.
• De amikor olyan jó ebben hinni!

Nos, ez a vágy, a valamiben/valakiben hinni, ami párosul a felelőség elhárításával, predesztinálja ezt a csoportot arra, hogy politikai sarlatánok megvezessék. És ez nem csak a képzéstől távol álló rétegre jellemző.

A befolyásolás módszerei változatosak az adófizetők pénzéből fenntartott állami propagandagépezettől a szociális médián át a külföldi választásokra való titkos hatásgyakorlásáig, amiben a mindenkori egyház is részt vesz. Nem mintha erről a tájékozott polgár ne tudott volna, de a rendszer és annak komplexitása Buda Péter megvilágításában állt össze nekem. (Az estről Szabó-Jilek Zsolt tollából az Infovilágban lehet részletesebben olvasni.)

Ennek alapján gyanúsnak tűnnek az utóbbi idők németországi terrortámadásai. Összekötő elem, hogy a tettesek kivétel nélkül az elmúlt 10 évben bevándorolt arab vagy afgán migránsok, a hírek szerint kitoloncolás előtt állók (még akkor is ez a benyomás, ha a müncheni esetnél ez nem igaz), a média sugallja továbbá az iszlamista motívumot. És mindez, akárcsak valami összehangolt sorozat, néhány hónapon belül. Nem öt, nem két éve, hanem pont most, az előrehozott választások előtt. Lenne erre is történelmi példa némethonban: a Reichstag felgyújtása 1938-ban. Automatikusan felötlik a cicerói kérdés: Cui bono? (Kinek használ? Kinek előnyös? Kinek áll érdekében? – minden bűncselekmény nyomozásánál ez az első kérdés.) Visszatérve Buda Péterre most szívesen megkérdezném tőle, hogy ő melyik szervezet háttérmunkáját látja ezekben a terrormerényletekben. Hogy mi a cél, az nem kérdéses.

Veszélyben van a demokrácia világszerte. Amikor az elkötelezett demokraták küzdenek a megvédéséért, ha felfedik a befolyásolási kísérleteket, akkor őket csípőből az a vád éri, Orbántól Vance-ig, hogy akadályozzák a szabad véleménynyilvánítást: a magukat liberálisnak vallók valójában demokráciaellenesek.

Vance a müncheni biztonsági konferencián kioktatta a teremben ülő európai politikusokat, amit Pistorius, a szövetségi védelmi miniszter  vehemensen visszautasított. Vance beszéde végén arra hivatkozott, hogy a legfőbb premissza a választó akarata. Arra nem tért ki az amerikai alelnök, hogy a közakarat ugyancsak befolyásolható és Trump mit tett ezen a téren.

(Személy szerint nekem lett volna még további mondanivalóm a fiam lehetne ifjú titánhoz a jómodorról, kevés nemzetközi és élettapasztalatáról, hiányzó történelmi ismeretekről, de nem utolsó sorban a demokráciáról, ami nem jelent teljes szabadságot, hisz ilyen értelemben a törvények sem demokratikusak, ahogy a Tízparancsolat sem, stb.)

Így állunk ma. Mindazonáltal kellemes hétvégét!