George Grosz (*1893 Berlin +1959 Berlin, közben 1933-1959 USA) ikonikus olajfestményei megtalálhatók a világ legnagyobb modern múzeumjaiban, aki egyszemélyben grafikus, illusztrátor, színpadtervező, a berlini DADA egyik alapítója, a kollázs meghonosítója a képzőművészetben, kultúraterjesztő, marketingzseni az újkori színjátszás multimediális forradalmasítója: különleges tehetség, a 20. század egyik legjelentősebb alkotója.
Én megtettem s magamét... A rablás már a Ti dolgotok! (1922)
4. kép a "Rablók" c. portfólióból
Tevékenységének az I. Világháború óta mozgatórúgója az értelmetlen öldöklés elleni tiltakozás, a társadalmi igazságtalanságok, az uralkodó osztály erkölcstelenségének kipellengérezése, a figyelemfelkeltés a mindennapi élet abszurditásai iránt. Ezzel természetesen minden korban, minden országban, ahol élt és dolgozott, sikerült kivívnia a hatalom haragját – lett légyen az a színpadképnek használt rajzai miatti kirakatper 1930-ban a weimari köztársaságban, vagy később hajdani kommunista nézetei miatti üldöztetése a McCarthy-éra Amerikájában.
Harmadosztályú temetés (1930)
A Piscator alapította avantgárd színház, a Piscator-Bühne jelentette a Bertolt Brechttel való szakmai kapcsolat, majd 30 éves barátság kezdetét. A színháztörténetben itt ő alkalmazott először háttérdíszletként a saját grafikáiból összeállított állókép-, ill. filmvetítést, ami a Brecht által színpadra átdolgozott Svejk-dráma egyik művészi eleme volt.
Otto Dix és Max Beckmann kortársaként eddig inkább az I. Világháború utáni festményeit ismertem. Az 50-es évekből megmaradt hajdani, közben kultúrszínhellyé avanzsált benzinkút nem messze a Piscator (ma Metropol) színháztól, az egyesületi tulajdonban lévő „Das Kleine Grosz Museum” a hányatott sorsú művész rajongóinak zarándokhelye. Itt néztem meg ma a „Was sind das für Zeiten? (Micsoda idők?) – GROSZ, BRECHT, PISCATOR” című kiállítást, ami holnap, november 25-ér ér véget. Egyben az egyesületi tulajdonban lévő múzeum is bezár. Végleg. Pénzhiány miatt. Kár. Nagy kár. Soha nem volt ennyire égetően aktuális valami, mint George Grosz munkássága. A kiállítás címe, ami egy Brecht idézet, sajnos a mai időkre is érvényes.
Közgazdászként nem vagyok hivatott Geeorge Grosz művészi nagyságát méltatni, ezért csak a személyes élményemről szólok. Az utolsó pillanatban látott ragyogó kiállítás azt a benyomást keltette bennem, hogy a sokszínű, sok téren tehetséges és rendkívül produktív művész egyszerre volt hallatlanul sikeres és egyben sikertelen. Hírnevét már a 20-as években megalapította, szakmai sikerei elsősorban Németországhoz fűződnek. Noha amerikai korszaka nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mégis a múzeumigazgatók az USA tíz legjelentősebb művészeként tartják őt számon. A MOMA fennállásának tízéves évfordulója alkalmából rendezett jubileumi kiállításon Grosz nem exil művészként, hanem amerikaiként szerepelt. Ugyanakkor sajnos komor, apokaliptikus képei eladhatatlanoknak bizonyultak. És ennek van valami tragikus jelzésértéke a mára nézve: a nagyszerű privátmúzeum sem piac-, illetve ma inkább nem támogatásképes.
Úgyhogy akit érdekel, az szedje a lábát, mielőtt még lehúzzák végérvényesen a redőnyt:
Bülowstraße 18
10783 Berlin
November 25-e hétfő az utolsó nap!
