Forrás: rbb-online.de
Így lehet röviden összefoglalni a csütörtöki koncertélményt, noha a komolyzene csillaga – szemben a a pár évvel ezelőtt hatalmas sikerrel vetített „A Star is Born” film főhősnőjével – nem az ismeretlenségből tűnt föl.
Azon szerencsések közé tartozom, akik részt vehetettek augusztus utolsó napján a Konzerthausorchester berlini évadnyitó hangversenyén, amit az új vezető karmester és művészeti igazgató, a 36 éves Joana Mallwitz vezényelt. Fischer Iván utódaként mostantól öt évre ez a minden szempontból elragadó, rendkívüli zenei tehetség vette át az egymással évek óta nemes versenyben álló berlini szimfonikus zenekarok egyik legjobbikát.
Köszöntőjében Joe Chialo berlini kulturszenátor kiemelte, mennyire bízik az új "főnök asszony" közvetítői adottságaiban, aki képes lesz életkortól és zenei előképzettségtől függetlenül újabb rétegeket bevonzani a hangversenyterembe.
Az est mottója a kezdet volt, ami nem csak a programválasztásra vonatkozott. Az évek során máshol is hagyománnyá vált bevezetőt a koncert előtt egy órával többnyire a ház dramaturgja, zenetörténész szakember tartja.
Mallwitz tartja a kocertbezevetőt (saját felvétel)
Valódi újdonság és igencsak rendhagyó, hogy Joana Mallwitz ezt is saját kezébe vette: az összes, általa vezényelt koncert előtt a bevezetőt maga tartja. Különben saját állítása szerint a dobogóra lépés előtti órában fulladásig nagy benne a feszültség, amit a hallgatóság előadása során persze egyáltalán nem tapasztalt. A telt házra és az érdeklődésre való tekintettel az ismertetés nem a szokásos különteremben, hanem a nagy hangversenyteremben zajlott, ahol az érdeklődők bárhol helyet foglalhattak. A karmester (a különben egyik műben sem előforduló, ezért utána félretolt) zongorán demonstrálta az elmagyarázott zenei motívumokat, részleteket, lendülettel, érdekesen, személyes érintettségét, motivációját nagy közvetlenséggel ismertetve. Már ez megérte, hogy elmentem.
A programon a szerzőknek ifjonti művei álltak: megannyi első szimfónia Prokofjevtől Kurt Weill-en át Mahlerig. (Utóbbi ősbemutatója különben 1889-ben Budapesten volt.)
Az összes partitúra Mallwitz fejében van! Mindvégig kotta nélkül vezényelt, az első perctől az utolsóig hatalmas lendülettel, ami nemcsak a hallgatóságot villanyozta fel, hanem szemmel láthatóan és hallhatóan a zenekar minden tagját is. A manökenalkatú, kecses mozgású, ritmusra mozgó gyönyörű, légies jelenség látványa engem egy komplett táncprodukcióra emlékeztetett. A szó szoros értelmében magával ragadó egyéniség.
A kulturális és politikai előkelőségek a befejező taktus után ugyanúgy felpattantak a helyükről, mint az egész publikum. Ilyen véget érni nem akaró álló ovációra nem emlékszem.
A szezonnyitó koncert után általában pezsgős fogadás következik a Konzerthaus főlépcsőjén. Mint azt a kultúrszenátor viccesen megemlítette, Berlin manapság egyetlen nagy építkezés – így maga a ház körül van állványozva és a Gendarmenmarkt talajmunkák miatt hetek óta le van zárva.
Az esemény tiszteletére a szenátor kivilágíttatta az építkezést, közepén a Schiller szoborral. Az ennek ellenére pillanatnyilag kevéssé reprezentatív látvány sem vont le semmit az emelkedett ünnepi hangulatból.
Az estet öt kamerával az ARTE megbízásából nemzetközi filmteam vette fel. Aki élőben elmulasztotta, itt megnézheti.
Alig várom a következő csütörtököt, amikor Joana Mallwitz és a Konzerthausorchester a „Musifest Berlin” keretében a Philharmonie nagytermében újabb programmal mutatkozik be.
Mit mondjak? Nagyszerű dolog Berlinben élni!
2023-08-31
