Szubjektív gondolatok objektív események kapcsán

Berlin felett az ég

Berlin felett az ég

Quo Vadis Magyarország – jogállam nélkül?

2020. április 01. - pomperyberlin

Ezúttal nem sikkad el a Korona-hírek között, szinte minden valamirevaló lap, portál felháborodottan reagál a szükségállapoti törvényre, ami blankócsekket ad a magyar kormányfő kezébe. Az elemzők saját értékrendjének védelmében azonnali lépéseket követelnek az EU-tól.

A két-három nappal ezelőtti kritikus állásfoglalásokkal szemben ma konkrét javaslatokat is olvastam. Értem, hogy az én legutóbbi laikus tippjeimmel szemben egy magára valamit is adó komoly politológus, elemző, szakújságíró kizárólag csak jogilag megmegalapozott, vagyis kivitelezhető ötletekkel rukkolhat elő, tudván, hogy semmi nem kötelezi a politikusak arra, hogy ezeket meg is fogadják és valóban lépjenek. És ha ezt a nyilvánvaló szükségszerűség ellenére sem teszik, akkor ebben bizonyára fontos, a normál halandó számára ismeretlen szempontok akadályozzák őket.

De tegyük fel, hogy megtörténik a csoda és már holnap beindul az adminisztratív gépezet. Tegyük fel. Egyelőre megjósolhatatlan, hogy a vírushelyzet diktálta home-office-módozatban meghozott döntéssorozat eredményezhet-e egy hivatalos keresetet és ha igen, akkor tud-e az Európai Bíróság az Európa-szerte uralkodó hátráltató körülmények mellett jogerős ítéletet hozni. De előlegezzük meg a bizalmat és tegyük fel, hogy igen, valamint induljunk ki abból a vágyálomból, hogy valóban nyomban reagálna Brüsszel: az azonnaliság így is több hetet, ha nem hónapot venne igénybe. Megengedvén tehát, hogy az illetékes európai hatóságok azonnal lépnek és jogerőssé válik a home-office-munkaeredmény, magyarán meghoznák az ítéletet a potenciálisan érzékeny monetáris büntetésről, ami záros határidőn belül érvénybe lépne, vagyis ha Brüsszel a gátfutás összes akadályát időben venné, .... nos, meglátásom szerint addigra – remélhetőleg – nagy valószínűséggel lecsengene a Corona-válság. Másszóval a legeslegoptimálisabb esetben is túl sok értékes perc pereg(ne) le a történelmi homokórán. Mialatt a minden joggal felhatalmazott magyar kormány irreverzibilis károkat okozhat. És akkor még nem tudjuk, mi lenne kevésbé optimális esetben – egy B-tervről még szó sem esett.

Belátom, ez a rövid tárca sem több a veszélyre való figyelemfelhívásnál. Nincs gyorsan kivitelezhető és kedvező eredményt garantáló biztos tippem.

Van viszont több kérdésem:

  • Ha a nemzetközi sajtószemlét, kritikus cikket, ehhez hasonló eszmefuttatást közli az online média – a példa kedvéért, mondjuk, az INFOVILÁG – , amit, tételezzük fel szintén a példa kedvéért, rendszeresen olvasna a kormány sajtófigyelő szolgálata, akkor a szerkesztőséget máris börtön fenyegeti?
  • Másrészről visszagondolva a médiatörvény következményeire esetleg elegendő lehet egyetlen példát statuálni és az öncenzúra máris szorosabbra húzná a szíjat. Ergo sorozatos börtönbüntetésre nem is lenne szükség, mert magától is elnémulna a hazai média? Egy ellentmondó szóképpel kifejezve önként és énekelve? Esetleg eleve ez a cél?
  • Kire, milyen médiára vonatkozik, helyesebben terjed ki a törvény?
  • Aminek alapján hovatovább a nem médiaszak-, csak magánember közösségi médiában közölt kritikus véleménye is üldözhető – ezért üldözendő? (Ez nyilván értelmezési kérdés, amire ma még nincs válasz, majd a gyakorlat megmutatja.)
  • Következésképp szélesebb körű értelmezés esetén jobb, ha velem együtt sokan egyelőre – alternatív: többé – nem tesszük be a lábunkat Magyarországra, mert letartóztathatnak? Akárcsak Erdogan a német és német-török újságírókat?
  • ...?

Olvasható még itt:
https://infovilag.hu/54009-2/

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pomperyberlin.blog.hu/api/trackback/id/tr615613512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása