Szubjektív gondolatok objektív események kapcsán

Berlin felett az ég

Berlin felett az ég

Nagypénteki szösszenet

2020. április 10. - pomperyberlin

Idén rendhagyó húsvét lévén, mondom életem párjának, hogy ma a nagyböjtre való tekintettel zöldséges tésztára, egyáltalán, valami vegetariánus ebédre gondoltam. Válasza: ő nem vallásos. Nos, ez igazán nem új információ – próbáltam a beszélgetést folytatni – és ettől függetlenül, csak a hagyományőrzés kedvéért, ... valamint a hagyománynak annyi köze van a valláshoz, mint a hitnek az egyházadó-fizetéshez: nem sziámi ikrek. Mindhiába.

Így, és mert nem akartam igazán dolgozni, harmadlagos felhasználásként ledaráltam a maradék "Zürcher Geschnetzeltes" nevű, a német konyha napokban általam elkövetett egy kissé unalmas tejszínes-citromos specialitását, majd az eredetire küllemben nem hasonlító masszát összekevertem a kifőzött metélttel.

Jut eszembe, a 90-es években kedvenc olvasmányaim egyike volt Jeannette Lander „Überbleibsel. Eine kleine Erotik der Küche”[1] című könyve, amelyben a Berlinben élő[2] amerikai újságírónő saját gyermekkori kulináris élményeiről elmélkedik. Míg készül a vacsoravendégségre, leírja, hogy a Lengyelországból származó, szegénységben nevelkedett, zsidó étkezési hagyományokat NewYorck-ban továbbápoló mamája hogyan alkotott naponta új kreációkat az előző esti maradék, az „Überbleibsel" felhasználásával. Szórakoztató és léleképítő olvasmány érdekes, részben az idők során kiüresedett hagyományok, családi pletykák leírásával gazdagítva. Mindeközben csorog az ember nyála – mindhiába. Arra ugyanis mindvégig konzekvensen ügyel a szerző, hogy pontos receptet véletlenül se adjon, így csak irígykedhet és legfeljebb ötleteket meríthet az olvasó, utánafőzni semmit nem tudsz.

A metéltnél tartottam. Szóval szándékomtól függetlenül a végeredmény ízben jobban hasonlított gyermekkorom grízes tésztájához – természetesen baracklekvár nélkül – mint valami olasz húsételhez. Az sem lendített rajta, hogy szórtam rá petrezselymet, kaprot, reszelt parmezánt. Bár, ahogy visszaemlékszem, az 50-es évek sajtos, grízes, mákos, diós, stb. tésztája családunkban nem valami hagyománytiszteletből vagy vallási meggondolásból, hanem elsősorban gazdasági kényszerből került az asztalra. Mára nálunk "echte" böjti étel lett belőle.

Mert mi is a böjt, mi annak az oka, értelme? Azon túl, hogy évezredeken át a négy évszak diktálta mezőgazdaság előző évi tartalékai kb. ekkorra, vagyis a tél végére fogytak ki, míg az új termés még váratott magára. Ettől függetlenül fizikailag, emésztésileg is jót tesz időnként a fogyókúra, amint azt a táplálkozástudomány folyamatosan súlykolja. Nem lehet véletlen, hogy a böjt, ugyan más-más formákban, de előfordul a legtöbb nagy világvallásban.

Lelki értelemben a befelé fordulásról, visszafogottságról, önmegtartóztatásról, szól a dolog. Utóbbinak mai ebédünk – hit ide vagy oda – tökéletesen megfelelt.

___________________________________________________________
(
1] https://www.buechertreff.de/forum/thread/104983-jeannette-lander-überbleibsel/
(2] 2017-ben meghalt

https://infovilag.hu/nagypenteki-szosszenet/

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pomperyberlin.blog.hu/api/trackback/id/tr5815613544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása