II. Frigyesről, aki uralkodásának javarészét a szomszédos országok elleni évtizedes háborúskodással töltötte, sok mindent lehet mondani, de hogy nagy demokrata lett volna, azt aligha. A legenda szerint egy molnár mégis pert nyert ellene. Frigyest nyári rezidenciája, a Sanssouci melletti szélmalom zavarta és le akarta bontatni. A molnár beperelte és győzött - a malom ma is áll.

Az államférfi Frigyesnek a folyamatos háborúk mellett jutott ideje Voltaire-rel levelezni, (különben jobban beszélt franciául, mint németül), fuvolázni, kamarazenét komponálni (szerzeményeit a világ hangversenytermeiben mindmáig játsszák), porcelánmanufaktúrát létesíteni és megalapítani a Porosz Tudományos Akadémiát. Mindemellett nagyvonalúan, liberálisan – vagy ha úgy tetszik, csak pragmatikusan – vallási türelemre intett. Az „öreg Fritz” – ahogyan a királyt a népnyelv kedélyesen nevezte – egy beadványt, amely az evangélikus Poroszországban a római katolikus iskolák ismételt beszüntését kezdeményezte ártalmasság miatt, a következő széljegyzettel látta el:

„Minden vallást tolerálni kell és az államkincstárnak csak arra kell ügyelnie, hogy senki ne okozza a másik kárát, amúgy mindenki a maga módján üdvözüljön”[1]. A vastagon szedett szövegrész időközben szállóigévé vált. Nos, mostanság ez a gyakran idézett mondás naponta eszembe jut, miközben izgalommal figyelem az SZFE és a Klubrádió körüli fejleményeket.

Az Orbán-kormány kapcsolata a médiával a kezdetektől fogva problematikus volt. Még jóval a Népszabadság és az Index bedarálása, a többi lap és az ATV gleichsaltolása, az országos médiatáj hatalmi überelése, valamint az egész oktatás ideológiai felügyeletének magukhoz ragadása előtt bevezetőként már 10 évvel ezelőtt sikerült a királyi csatornákon állandósítani a valós hírek nélküli hírműsorokat. A mindent uralni vágyás mára tovább fokozódott és megjelentek a tömeges álhírek, valamint az agymosó agitprop-műsorok. De ez sem elég, a maradék és csak kis körben ható médiát is le akarják gyűrni.

Elméláztam, hogyan is lehetne ezt összehasonlítani, párhuzamba állítani a németországi helyzettel. Eltöltöttem vagy két napot azzal, hogy adatokat szerezzek az itteni „ellenzéki” médiatermékekről. Mára beláttam, hogy a párhuzam megvonásának az ötlete értelmetlen. Mert mi is az, hogy ellenzéki?

Jelenleg szövetségi szinten és 1949 óta jellemző módon már többedik választási ciklusban koalíció, időnként ú.n. nagykoalíció kormányoz. Nincs abszolút többsége egyik pártnak sem – a 2/3-ról még csak nem is álmodnak. Tartományi szinten a kormánypártok összetétele az országosnál még színesebb képet mutat.

Az induló pártok alapállásban és a választási hadjárat alatt különösen egymás ellenzékei. A mindenkori választások után a kormányozhatóság érdekében a potenciális partnerek kimerítő egyeztető tárgyalásokat folytatnak, míg sikerül megegyezni valamilyen kompromisszumban. Az egyezkedés pedig nehéz, mert egy remélhetőleg működő koalíció érdekében meglehetősen különböző választási programokat, igéreteket kell egy fedél alá hozni. Más szóval az érdekegyeztetés a demokratikus Németország történetében 1949 óta mindennapi rutin.

A média leképezi a parlamenti összetételt. Ha osztályozni szeretnénk, lehet nyomtatott és online, újság, rádió, tv, baloldali, liberális, keresztény, konzervatív, értelmiségi, bulvár stb. jelzőket használni. Bármelyik megjelenési formában tartalmilag ezek nagyon is különböző álláspontokat képviselhetnek, az azokat képviselelő pártok mind ott ülnek a parlamentben és hol szövetségi, hol tartományi szinten koaliciós partnerek. Tehát a véleménykülönbségek ellenére a baltól a jobbig, konzervatívtól a haladóig, a liberálistól a szűkebb horizontúig egyik sem nevezhető ellenzékinek. Sem országos, sem tartományi szinten nincs olyan egységes akarat vagy szándék, amely megkísérelné a másképp gondolkodók szócsöveinek elfolytását. Egyidejűleg a közhasznúság az államilag finanszírozott adóknál (ARD, ZDF, Deutschlandradio stb.) érvényesül: amennyire lehetséges, objektívan tájékoztatnak és semmilyen pártérdeket nem szolgálnak.

Egyetlen párt van, amelyik országos és tartományi szinten mindmáig ellenzéki és ez a radikálisan szélsőjobboldali AfD. Mivel a pártot a népakarat beválasztotta a különböző parlamentekbe, sajnos, el kell tűrni a demokrácia jegyében a képviselőit és orgánumait egyaránt.

Az etalon, a zsinór az alkotmány. Ha bármely párt, mozgalom, orgánum, akció, aktivista megnyilvánulása alkotmányellenesnek bizonyul, akkor jogi eljárás keretében be lehet tiltani. Ez azonban hosszadalmas és macerás eljárás kétes kimenetellel, mert másnap ugyanazon célokkal, de más néven más párt/mozgalom … Néhány év alatt akár azt is be lehet tiltatni, de másnap… Az alkotmányos erők éppen ezért jobban bíznak a társadalmi vitában, a meggyőzés, a józan ész erejében, mintsem a hatalmi szóban. Tapasztalat szerint az erőszak nem megoldás. A média országos szintű befolyásolására akkor kerühetne csak sor, ha az AfD a szövetségi választásoknál abszolút többséget szerezne.

Ettől a populizmus az egész világon tapasztalható térhódítása ellenére én nem tartok.

[1] „Die Religionen müssen toleriert werden und der Fiscal muss nur das Auge darauf haben, dass keine der anderen Abtrug tue, denn hier muss ein Jeder nach seiner Fasson selig werden”

 Olvasható még itt: A vélemény szabad, ha működik a jog – Infovilág