Oltási gúnyrajz 1802-ből
Naponta csak értetlenül nézek ki a fejemből. Az világos, hogy mindenki unja a bezártságot, hogy elegünk van a gazdaságot fékező intézkedésekből, hogy ki-ki a magánszférájába való erős beavatkozásként éli meg a különböző korlátozásokat. Továbbá: szörnyű a helyzetük a két-három vagy többgyerekes, kis lakásban élőknek a home-schooling (lakásiskola) és home-office (lakásiroda) idején. Rémes, hogy nem lehet sehová sem utazni, az éttermek mind zárva és koncertre, moziba, színházba se lehet menni, valamint a társas összejöveteleket is betiltották.
Én is érzékelem ennek a rendhagyó helyzetnek az összes fizikai és társadalmi hátrányát, hovatovább kimondott ellenérzéssel viseltetek irántuk. Szintén várva várom, hogy be legyünk mindannyian oltva és utána – bár erre még semmilyen kidolgozott procedúra nem látható – ismét visszatérjünk a „business-as-usual” az évszázadok óta megszokott kerékvágásba – bármi is legyen az, ami a hajdan normálisból majd megmarad.
Mégis: hová tették az emberek a józan ítélőképességüket, amikor tagadják a pandémia létét, félnek az oltástól, egyben elégedetlenül követelőznek és szidják a (német szövetségi) kormány Covid-politikáját?!
A járványtagadókra most nem fecsérlem a billentyűzetet. Ami a félelmet illeti: csodálattal bámultam a statisztikákat, hogy ez meg ez a vakcina „csak” 95%_os védettséget garantál, mások, az oroszok, meg a … mindössze 80+%-ot. És a felindulást a hozzá nem értő széles tömegek részéről.
A 95-ről eszembe jutott a számítógépes programozók örökzöld érvelése: ha egy programmal le lehet fedni a megoldandó feladat 95% -át, akkor az az optimum. További 3% ugyanannyi ráfordítással járna, mint az első 95%, 100%-os megoldás nincs.
Namármost, ha jól tudom, a védőoltás mint olyan alig 220 esztendeje létezik. (feltalálója Edward Jenner [1749-1823] angol sebész). Nem hallottam azonban eddig arról, hogy hány százalékos védettséget garantált, pl. Pasteur a himlő, majd később mások a tbc, tífusz, kolera, mégkésőbb a gyermekparalízis, diftéria, kanyaró, mumpsz, bárányhimlő, tetanusz, és a többi oltások esetén. Arról sem olvastam, hogy azért tagadta volna meg valaki ezeket a múltban, mert ne lett volna 100% a védettség. Azt viszont tudjuk, hogy a feketehimlő elleni védőoltás 1886-ban történt törvényes bevezetése után a halálozási ráta Poroszországban leesett 1,94%-ra.
Persze vita az oltási elméletekről már 200 évvel ezelőtt is volt, amint erről egy 1802-es gúnyrajz tanúskodik. Valahogy a vakcinákkal azt is belénk oltották, hogy a védőoltás jó, hatásos, ezért kötelező és a mellékhatásokról az egyedüli és meddő autista-vitán kívül többet nem esett szó. Talán mégsem mindig előnyös (szinte) mindent részleteiben tudnunk?
Feltűnt, hogy manapság éjjel-nappal a vízcsapból is a járvány okozta mindenkori helyzet pszichológiai mellékhatásairól szóló riportok, eszmefuttatások, tanulmányok folynak az óvodáskorú gyerekek, a tinédzserek, az ilyen-olyan ágazatban tevékenykedők, a nők, a migránsok, különböző társadalmi csoportok, kisebbségek, szegmensek lelkiállapotára vonatkozólag. Nyilván, sőt, biztosan. Félreértés ne essék, mindezt nem vonom kétségbe. De vagy nincs elegendő műsoridőt, újsághasábot kitöltő téma vagy nem tudom, minek tudjam be ezt a mértéktévesztést. Mintha ez lenne a legnagyobb gond. Nyugodtan tessék engem megkövezni, de hol vannak ezek a pszichés ártalmak Auschwitz utóhatásaihoz, a gulágokon, az Andrássy út 60-ban, Recsken töltött évek, a vietnami háború, Srebrenica, Ruanda… utóhatásaihoz képest? Igaz, most nincs előzetes megalázás, módszeres kínzás.
Mintha nem tudnák a szerzők, szerkesztők, hogy itt épp egy világméretű, világháborúra hajazó katasztrófát élünk át, most mindössze nem lőnek! Jó, tudom, 100 éve még Freudon kívül a kutya sem törődött a népesség lelkével. És igenis jó, hogy van pszichológia és természetesen tisztában vagyok vele, hogy nem csak primer, hanem másodlagos, pszichológiai befolyásoló tényezők is léteznek… Mégis: a világjárvány ekkora átpszichologizálását túlzásnak tartom.
Aztán amióta látjuk, hogy az oltás ezer oknál fogva nem zajlik a kívánatos ütemben, következésképp nincs olyan szakember, intézmény politikus, aki másokat és akit mások ne ostoroznának emiatt. Miközben a világ a maradék józan ítélőképességét is elveszti. Gondoljunk bele: hirtelen jött egy az egész földgolyót rekordsebességgel elárasztó járvány, aminek nem volt ellenszere. Kifejlesztették, ami egy dolog. Innentől egy hihetetlenül bonyolult, nehezen kivitelezhető és ellenőrizhető folyamat kezdődik. A vakcinából hirtelen 10-12+14 milliárd adagot kellene gyártani. Nem lépcsőzetesen több évre, évtizedre lebontva, hanem egyszerre és azonnal. Nincs az a gyógyszeripari kapacitás, ami erre hirtelen a semmiből alkalmas lenne! És akkor még nem beszéltünk a licencekről. A szűk keresztmetszet nem az oltási helyszín, hanem a gyártói, szállítási, hűtői, tárolási kapacitás. Minden egyéb (orvosok, egyéb egészségügyi személyzet, adminisztráció, helyszín, stb.) csak ezután következik.
Azt, hogy kinek mikor, pontosan mennyit kellett volna és kitől rendelni az engedélyeztetési rendszer messzemenő betartása mellett, hol követték el a hibát és személy szerint kicsoda: nos ez szerintem fölösleges és sehova nem vezető kérdés. Itt mintha teljesen meggárgyult volna mindenki és a kritikánál, a kritika kritikus megítélésénél abszolút figyelmen kívül hagynák a járványtól függetlenül továbbra is működő politikai mechanizmusokat, t.i. az ellenzék feladta, hogy a kormánykritikájában kákán is csomót keressen. „Békeidőben” így van ez rendjén, nem baj és épeszű ember át is látja, de Covid-ügyben nem kellene ezzel meghülyíteni a nem rendszerben gondolkodó kisembert!
A 4., bejelentetten utolsó periódusát töltő Merkelnek pedig fű-fa-virág szemrehány, hogy nem elég határozottan, átfogóan, egységesen, ugyanakkor túlzott szigorral, egyben feleslegesen, kapkodva, … stb.
Nos, először is felhívnám a nagyérdemű figyelmét, hogy a járványügy Németországban az alkotmány értelmében „Ländersache” = tartományi hatáskör, így Merkelnek nincs átfogó jogköre ebben. 16 (tartományi) miniszterelnököt kell meggyőznie, akiknek részben a következő választások lebegnek a szemük előtt, továbbá tartományaik különbözőek úgy az adottságok, mint a konkrét helyzetet illetően. De ha a mainál nagyobb is lenne a kancellár asszony hatásköre és hozhatna egyszemélyi döntést, csodát akkor sem tudna tenni. Keresztény háttere ellenére ő nem Krisztus a kánai menyegzőn és számtalan nagyszerű politikai adottsága mellett nem hipnotizáló képességéről híres.
Végezetül mielőtt rekedtre ordítjuk magunkat, hogy Németországban mennyire rossz a helyzet, ajánlom a régi jó bevált dialektikát alkalmazni és körülnézni: „igen, de mihez képest”. Megengedve, hogy a Covid- és oltáshelyzet messze nem optimális, szerintem még mindig jobb itt élni – és itt berzenkedni – , mint a világ legtöbb pontján.
Igazad van, kedves olvasóm, mit izgasson, hogy máshol még pocsékabb, mikor nekünk itt rossz. Erről egy apámmal folytatott vitám jut eszembe a 80-as évekből. Szidta az állapotokat, a hiánygazdálkodást, hogy nincs politikai szabadság – az anyagiakról nem is beszélve. Közbevetettem, hogy nézzen körül, Magyarország a legvidámabb barakk, szemben az NDK-val jobb az ellátás, ugyan csak három évenként, de utazhat, több másodállásával aránylag jól él, stb.
Apám kitört. Neki nem Kelet-Berlin, hanem mint korábban mindig, Bécs a viszonyítási alap. És egyáltalán: „Mi magasabb szinten vagyunk elégedetlenek”.
Való igaz. Mi magasabb szinten vagyunk elégedetlenek. De kicsit több szordínóval, ha kérhetném
