Meggyőződésem, hogy koronavírus-ügyben az átlagosnál türelmesebb ember vagyok. Értem, hogy ez olyan, mint egy háborús helyzet: bárkit elérhet, nem lehetett előre látni, senki nem tudja mindmáig, hogy meddig fog tartani, nincs gyakorlat vagy minta, hogy melyek a leküzdéséhez vezető eredményes módszerek és legkevésbé, hogy mindez milyen gazdasági, pszichológiai és egyéb mellékhatásokkal jár már most és a jövőben. Az egész egy rendkívül bonyolult mechanizmus, minden mindennel összefügg és kiszámíthatatlan, hogy ha egy ponton belenyúlnak a folyamatba, az máshol milyen következményekkel jár. Hogy végül mi volt, mi lett volna a helyes, azt az utókor dönti el. Addig is learning by doing.
A német államiság a pandémia kellős közepén rosszul működik, és ennek történelmi-strukturális okai vannak. A helyzet sajátossága, hogy az NSZK mint szövetségi állam megszületésétől fogva úgy volt kitalálva, hogy minél kevesebb legyen a központosított hatalom. Itt regionalitás uralkodik és állandó érdekegyeztetés, ami demokratikus ugyan, de rendkívül macerás, hisz΄ a legkisebb közös nevező sajnos alacsony hatékonyságú, miközben állandóan keresni kell.
Ami pedig az oltások megrendelését, „terítését” illeti, úgy a német kormány 76 évvel a háború után még mindig a náci idők traumájától vezéreltetve visszafogottan, demokratikusan, magát semmiképp nem előtérbe helyező módon szorgalmazza a vakcina egyenlő és egyenletes elosztását, igyekezvén még annak a látszatát is elkerülni, hogy Németország – mint az EU-n legnépesebb állama és legerősebb gazdasága – súlyával, befolyásával mások kárára védené saját nemzeti érdekeit. Részletesebben a fentiekről itt.
Ami az oltást illeti, a többféle vakcina alkalmazása közben folyamatosan nyert újabb vizsgálati eredmények rendszeresen megkérdőjelezik az eddigi lépéseket. A kormány maximális biztonságra való törekvése mellett ezek az új szakmai információk állandóan növelik a bizonytalanságot, az ennek következtében elrendelt cikk-cakkok és azok kommunikálása messzemenően aláássák a lakosság kormányba vetett bizalmát. Bennem felvetődött a kérdés, hogy valóban célszerű-e minden részletet tudnunk az összes kanyarról.
A korlátozó intézkedések iránt rohamosan csökken a lakosság tűrőképessége. Az elmúlt napok nyári időjárása mindenkit kimozdított. A mai napilapok elképesztő jelenetekről számolnak be. Miközben a berlini főpolgármester további korlátozásokat helyezett kilátásba.
Szemben a magyarral, a német kormányról, személyesen Angela Merkelről hajlamos vagyok feltételezni, hogy lépéseiben legjobb szándéka és tudása vezérli.
(Hosszú regnálása alatt még legfőbb ellenlábasai sem próbáltak meg illetéktelen vagyonnövekedést, hatalommal való visszaélést, vagy bármilyen erkölcsileg elmarasztalható cselekedetet rábizonyítani. Csodájára is járnak, például az oligarchák és vezető politikusok újgazdag allűrjeihez szokott orosz újságírók, hogy a német kancellárnő még mindig ugyanott lakik, ahol 18 éve, a bevásárló szatyrait nem az őrző-védők, hanem maga cipeli haza, nem tart takarítónőt és puritán életmódjában egyáltalán semmilyen luxusra utaló jel nem található, hozzátartozóit, rokonait, barátait nem juttatta sem zsíros álláshoz, sem jövedelmező megbízásokhoz. Mindezek egy más írás témája lenne.)
Magyarán még a gyanú árnyéka sem merül fel bennem, hogy a gyakran bizonytalan és néha egymásnak ellentmondó járványügyi rendelkezések nem az én érdekemben születnének, netán az én káromra akarna még ezen is meggazdagodni Merkel vagy kabinetje.
Szóval mindezt tudom, értem, megértem, mindazonáltal nő a fejetlenség, a lakosság beoltottságának százalékos aránya pillanatnyilag rosszabb, mint Magyarországon, a helyzetkezelésben immár számosak a bizonyítható melléfogások. Az előre nem kalkulált – mert részben nem kalkulálható – mellékhatások elbizonytalanítanak. Nemcsak személyesen, de mint vállalkozót is határozottan bosszantanak.
Már írtam korábban, hogy a szövetségi kormány Covid-ajándéka az elmúlt esztendőben, jelesen az ÁFA julius 1. – december 31. közötti 19-ről 16%-ra való csökkentése a rendeletileg előírt formában utólag irtózatos munkaterápiát okozott minden számlakibocsátónak, a könyvelési irodákról nem is beszélve. Ugyanis nem a számla kiállításának időpontja, hanem a teljesítés időpontja, időtartamának vége a mérvadó. Következésképp sztornírozni kellett a korábban kiállított bérleti számlákat – ez a mi cégünk esetében mintegy 200 tétel – ki kellett állítani egy újabbat a csökkentett ÁFÁ-val, majd visszautalni a különbözetet az érintettnek. Mindmáig vannak elintézetlen tételek, mert az ügyfél vagy nem reagált a levelünkre vagy kifizette a 2. számlát is vagy … stb.
Kivitelezésében és következményeiben hasonlóan kevéssé végigondolt rendelkezésnek tűnik a legújabb ukáz az általánosan kötelező tesztelésről. Irodai munkát végzőknek elegendő heti két önteszt, amit a munkaadónak kell rendelkezésre bocsátania, az eredményt egy Internetről letölthető nyomtatványon igazolnia és kiadni a munkavállalónak, amennyiben az kéri. Továbbá: az egész folyamatot valahogy dokumentálni kell egy esetleges ellenőrzés céljából. A laikus önteszt költségviseléséről a rendelet nem szól – vélelmezhetőleg a munkaadónál marad és költségként az adóból nyilván leírható. Tegnap rendeltem egyelőre 100 öntesztet 700,- €-ért nettó, ami kb. hat hétre elég. Az összköltséget még nem tudjuk, hisz΄ az időtartam egyelőre ismeretlen.
Mindazoknak, akik ügyfelekkel érintkeznek, kötelező hetente kétszer hivatalos tesztet csináltatniuk, ami ingyenes és amihez Berlinben jelenleg 180 tesztközpont, ill. helyszín áll rendelkezésre. A bejutáshoz többségében időpontot kell kérni. A mai napon, a rendelet kihirdetése után 48 órával a legtöbb helyen több hétre előre minden időpont betelt. El sem tudom képzelni, hogyan lesz ebből heti kétszeri alkalommal az összes igényt kielégítő rendszeresség. Cégünknél ez egy saját munkatársat és további 4 alvállalkozónkat érinti, akiknek a munkabeosztását az irodánk végzi. Miután átláthatatlan, hogy kinek hol mennyi ideig kell várnia a tesztre, ami értelemszerűen a munkaidő terhére megy, nehéz garantáltan betartható munkatervet készíteni.
A központi rendszertől kapott meghívó alapján április 7-ére sikerült időpontot kapnom az első BioNTech-Pfizer-oltásra, majd május 17-re a másodikra. (Nem kívánok itt kitérni a meglehetősen bonyolult internetes bejelentkezésre. Nem is ennek az írásnak a témája, de mindenesetre felmerült bennem, vajon hogyan boldogulnak a jelenleg menetrendszerűen soron lévő 70+ korosztályból azok, akik kevésbé képzettek és életüket nem a kompjúter előtt töltik, nincs email-jük, se okos telefonjuk – és az eddig beoltottak között ők a többség.) Helyszín a tavaly bezárt Tegel-i repülőtér C csarnoka. Férjemtől tudom, aki már megkapta az első oltástt ugyanitt, hogy a dolog jól szervezett, olajozottan megy és egy hatalmas apparátus áll mögötte nagyszámú személyzettel – az ingyen igénybe vehető (értsd államilag finanszírozott) taxiig bezárólag. Ez látatlanul is nyilván hatalmas költségeket emészt fel. Csak halkan kérdem, hogy valóban szükséges-e ekkora felhajtás.
Ma reggel ismételten jelentkezett háziorvosunk, hogy ha akarom és hajlok a spontaneitásra, még ma 16:30-kor beolthat, feltéve, hogy marad annyi a napi AstraZeneca-vakcinából, ami valószínű. Mit mondjak, nagyon is spontán vagyok és nekem immár teljesen mindegy, hogy mivel, de ha így hat nappal korábban jutok hozzá, akkor máris rohanok. Mellesleg a felhajtás a háziorvosnál törtrésze annak, mint amekkora a hivatalos oltópontokban.
Bevallom, az összes megértés mellett az én türelmem is fogytán.
