A mai időjárás felvonultatta a tavaszt, a telet, megint a tavaszt, a zimankót, ... és így tovább, gyors egymásutánban. Közben hol napsütés, hó eső, leginkább havazás és jégeső.

Eszembe jutott egy régi kaland. Még a 70-es évek végén szintén Berlinben húsvétoltunk. Nemcsak valamelyik Bach-passió emelte az ünnep fényét, hanem megnéztük még az Arena di Verona Aida-produkcióját, amihez a kultúrimportőrök helyszínnek az akkor még meglévő Deutschlandhalle*-t kötötték le.  * 2011-ben lebontották

Óriási bevetéssel többszáz embert mozgató látványos monstre előadás volt. Rám, bevallom, leginkább a megszámlálhatatlan statiszta tette a legnagyobb benyomást: csupa atléta termetű derékig meztelen, black, white and people of colour, többségükben tetovált GI – a Berlinben akkoriban még javában állomásozó amerikai csapatoktól kölcsönkért – és nyilván a színpadi hatásnak megfelelően válogatott – hímpéldányok, akik Radamesz győztes hadaként élethűen vonultak be, meg ki. Impozáns, bár szokatlan látvány volt. A római légiósok 2000 éve is színes társaság lehetett. A tetoválás akkori divatjáról nincsenek információim, így a korhűség megítélésével nem foglalkoztam. Minden esetre csak vonultak – nem énekeltek.

A sportcsarnok előtt letettük a kocsit az óriási parkolóba. (Akkoriban egy DAF 66. A gyárat később megvette a VOLVO, majd leállította a gyártását.)

Jut eszembe, előző évben ugyanezzel az autóval jártunk Budapesten. A Római parton egy borús hétköznap megálltunk vele egy gyorsbüfé előtt. Az ott álldogáló, iszogató férfi törzsközönség barátságos érdeklődéssel fogadott bennünket. Egyikük hosszasan szemlélte a kocsit, majd megjegyezte:
"DAF? DAF, az nincs. Daffkeseegroß! Az van. Annak legalább is  van értelme."

 Forrás: dafclubdeutschland.de

Szóval piros járgányunkat otthagytuk a parkolóban. Az áprilisi húsvét nem csak kint volt aránytalanul és szokatlanul hideg, fűtés hiányában a sportcsarnokban is vacogtunk. A váratlanul cudar északi tél különösen nagy együttérzést keltett bennem a félmeztelen győztes óegyiptomi csapatok iránt.

A hadak aztán el, szerelmi bonyodalom, történelmi idők aktuálpolitikai viszálya, stb. – ismerjük a szüzsét. Miután a 4. felvonásban a szerelmespárt befalazták, majd a szívszorító duett – fülbemászó (Ohrwurm) sláger-ária – keretében Aida Radamesz karjai között meghalt, mi pedig kiszabadítottuk a kabátjainkat a ruhatárból, döbbenetes látvány fogatott minket a kijáratnál: A végül mégsem a Szuezi csatorna megnyitására írt, de egy évvel később Kairóban bemutatott Verdi-opera berlini Aréna-produkciója alatt leesett vagy 15 cm hó és egyszerűen nem tudtuk, hogy az óriási parkoló melyik hóbuckája alatt rejtőzik a mi Piroskánk.

Nos, erre kellett gondolnom a mai hóesés alkalmából. Ma hál' Istennek a bokrok még felismerhetők és a ház bejárata megközelíthető maradt.