(A nyitó kép forrása: https://builtin.com)
A mai sajtóból megtudtam, hogy vállalkozásunk nagyon trendi.
A „Der Tagesspiegel” gazdasági rovata „Diversity-Tag” címen a mai napon nagy teret szentel az integrációnak. Állítólag a társadalomban jobban megvalósul a sokszínűség, a diverzitás, mint amennyire az az állami és tartományi közhivatalokban leképeződik. Ezt állítja a Szakmai tanács (SVR – az Integráció és Migráció Német Alapítványainak Független Szakmai Tanácsa) nemrég nyilvánosságra hozott tanulmánya. Különösen a nagy konszernek alkalmaznak előszeretettel „Diversity Management”-et a diszkrimináció, a megkülönböztetés ellen, és tudatosan törekednek vegyes stábokra, mert ettől jobb üzemi klímát várnak.
A közigazgatásban a migráns hátterű alkalmazottak aránya 2018-ban 12% volt szemben az össztársadalmi 26%-os részesedésükkel. Kívánatos lenne pedig az államnak jó példával elől járnia: tudván azt, hogy a születések száma folyamatosan csökken, törekedni kellene az utánpótlást minden társadalmi rétegből pótolni. Az 1999/2000-es törvénymódosítás után a honosodás hirtelen megugrott ugyan, de azóta évi 110 000-nél stagnál – kivételt képezett az utóbbi négy évben a brit állampolgárok Brexit-okozta érdeklődése. Természetesen egy jövevény több módon is részt vehet a politikai és társadalmi életben, nemcsak úgy, hogy a honosodás által választóvá és választhatóvá válik. Mégis úgy véli a tanács, hogy sürgősen növelni kellene a honosítások számát. Tavalyelőtt a választópolgároknak csak 12,5% volt migráns hátterű – a parlamenti képviselőknek a Bundestag-ban mindössze 8,5%-a. Ez az országos átlag, tartományonként a számok erősen változnak.
A tanulmány szerint a helyzet jelenleg kedvező: a német lakosság szemében negyedstázad óta folyamatosan nő azok aránya, akik a külföldiek németországi jelenlétét gazdagodásként élik meg. Az 1980 óta rendszeres ezt mérő adatok szerint a megkérdezettek között a szimpatizánsok aránya 1996-ban 36%, 2006-ban 43%, 2017-ben 47% volt. Az ezt támogató különböző törekvésekben az a közös, hogy nem várnak teljes asszimilációt. A 70-es/80-as évek klasszikus multikulturalizmusa (ami melegágyává vált a párhuzamos társadalmaknak) mára a múlté. Azt, hogy léteznek és megalapozottak bizonyos különbségek, a többségi társadalom messzemenően elfogadja. Azoknak az aránya, akik határozottan elvárják, hogy a betelepülők alkalmazkodjanak a „német életstílushoz”, megnőtt az utóbbi negyedszsázadban és ma a megkérdezettek négyötöde.
A tanulmány határozottan kritizálja a „migráns hátterű” kifejezést, amelyet a családtörténetben előforduló migrációs elem esetén 2005 óta használnak és mint olyan mindenféle statisztikában megjelenik. A szerzők szerint itt összemosódik a frissen érkezett szír menekült a már 3. generációban itt élő hajdani olasz vendégmunkás unokájával vagy az 56-os magyar utódaival. Utóbbiak alig kötődnek az elődök hazájához. Egyelőre azonban még nem született elfogadható kifejezés. (Dr. El Maffaalani, 2. generációs, szír bevándorlók Németországban született gyereke, szociológus és migrációkutató, a „nemzetközi családi történettel rendelkező” fogalmat ajánlja, ami az ő tapasztalata szerint különösen a fiatalok körében pozitív diszkriminációként hat.)
Mindenesetre a felmérés szerint rendkívül fontos különbséget kell tenni a tudományos és a köznyelv között. Senki nem szeretné, ha őt skatulyába zárnák – akár úgy, éldául, mint gyerekét egyedül nevelő szülő vagy mint migráns. A hivatalos statisztikákban különösen fontos ez, hisz ha mindenkit hetedíziglen egy kalap alá veszünk, akkor hogyan lehet az integrációs folyamatot, annak eredményeit mérni?
A tanulmányt ezúttal új és egyszerűsített nevén az „Integráció és Migráció Szaktanácsa” jegyzi.
Érdeklődéssel olvastam mindezt és megállapítottam, hogy vállalkozásunk ebből a szempontból élenjáró. Cégünknek hat állandó alkalmazottja van. Idényjellegű és/ vagy alkalmi feladatokra – éves leolvasás, öt- ill. tíz évenként esedékes mérő/eszközcsere, füstjelzők felszerelése – foglalkoztatunk még alvállalkozókat – magyar értelemben ők egyéni vállalkozók, szabadúszó külsősök.
Az állandó munkatársak között férjem az egyetlen „bionémet”: a műszaki igazgató félmagyar (itt született 2. generációs), jómagam teljesen magyar vagyok, az irodavezetőnő bolgár, félállású irodai munkatársnőnk lengyel, Minijob-os adatkezelőnk ukrán. A négy külsős egyike togói, egy másik koszovói albán. Ez a pillanatnyi helyzet. De az évek során alvállalkozóként dolgozott már nekünk török, mongol, grúz, bolgár, eritreai és palesztin is. A 2. generációs félmagyart kivéve a tarka társaság mindegyike bevándorló. A külsősök munkájukat a házkezelőségek felkérésére és a mi megbízásunkból túlnyomórészt magánlakásokban végzik.
Ami a társadalmi elfogadást illeti, a mi szubjektív tapasztalatunk a következő: 15-20 év távlatából talán háromszor fordult elő, hogy egy lakó – nyilvánvalóan rasszista okból – nem engedte be emberünket. Ilyenkor bionémet férjem újabb időpontot egyeztetett, elkísérte, maga nem lépett be a lakásba, a folyosón megvárta, amíg munkatársunk elvégezte a munkát. Ez működik. De mint írtam, meglehetősen ritka.
