Staatsoper-látogatók tömege ömlik az Apolló-terembe
(A Berliner Morgenpost felvétele – korábbi, jobb időkből)
„Zwischen den Jahren”, azaz az évek között – ahogyan errefelé a karácsonytól Újévig terjedő négy-öt napot nevezik. Ez az átmeneti nyugalmi idő nemcsak az ünnepekkel kapcsolatos fáradalmak utáni pihegésre alkalmas. Ilyenkor az ember hajlamos felidézni az elmúlt év eseményeit és elmereng azon, vajon mit hoz a következő.
A „Deutschlandradio” egyik tegnapi tárcájának szerzője, Maria Ossowksi is ezt tette, amikor megosztotta a hallgatókkal gondolatait a kultúráról Corona-időkben. Nyilván nem verseny, sőt: egyenesen nemtelen verseny lenne azért küzdeni, hogy ki, melyik szakterület szenvedett nagyobb veszteséget ebben a véget érni képtelen járványhelyzetben: az idegenforgalom e vagy a kultúra.
Feltűnt, hogy a fészbúkon naponta hirdetik, ráadásul két naponként kapok – nyilván nem csak én – email-t a Berlini Filharmonikusoktól, hogy még van jegy az újévi koncert mindhárom előadásra az összes árkategóriában (29-én és 30-án 68-200 €, 31-én délután 120-290 €-ért). Ez azért is meglepő, mert a jólszituált, művelt (és, valljuk meg, kicsit sznob) zenekedvelő nagyérdemű, valamint a gazdasági, kultur- és politprominencia körében oly népszerű eseményre általában már hónapokkal korábban elkelnek a jegyek. Szilveszteri, újévi ajánlatával ugyanígy bombáz a Deutsche Oper, a Staatsoper, a RIAS Kammerchor Berlin és egyéb jeles zenekarok, kórusok – sorolhatnám még. Ez egyrészt nekem, a közönségnek nagyszerű, másrészt biztos jele annak, hogy valami komoly baj van.
A szűnni nem akaró pandémia két éve alatt a kényelem lassacskán korrumpált bennünket. Hisz΄ minek jegyet venni, felöltözni, negatív tesztet beszerezni, elkocsikázni (vagy tömegközlekedni), bebocsátásért hosszasan sorban állni, ellenőrzéseket elviselni, végül egész idő alatt az utált maszkot hordani, ha ugyanezt lehet otthon, papucsban is a képernyő előtt.
A rendezvényszervezők nem győzik eleget hangsúlyozni, hogy ez nem ugyanaz: a streaming, podcast, spotify, és egyéb legújabb kori műszaki vívmányok nem helyettesítik a személyes benyomást, a pezsgőt a szünetben, a szociális kapcsolattartás lehetőségét, a látni és láttatni magunkat élményével.
A végeredményt tekintve az okok és sorrendjük mindegy. A lényeg: számokkal igazolható, hogy a válság legnagyobb kárvallottja az a mintegy 260 ezer vállalkozás és kb. 1,8 millió „kreatív”, akiknek megélhetését a világot jelentő deszkák lennének hivatva biztosítani – a színpadon vagy a színfalak mögött, a zenekari árokban vagy a telefon mellett – akár énekes, táncos, színész, színpadtervező, rendező vagy kellékes az érintett.
Mindez annak ellenére, hogy történelmileg egyedülálló módon és Európában legmagasabb összeggel, több mint két milliárd euróval támogatta a német állam eddig ezt a szférát.
Az új német kormány egyik célja a pártok koalíciós szerződése szerint, hogy felvegyék az alaptörtvénybe a kultúra fontosságát és állami támogatását. Hogy ez időben érkezik-e még, és ha igen, akkor mennyire tesz majd jó szolgálatot az ügynek, az majd a jövő zenéje.
Addig is egészséges és reményeinket beváltó Újesztendőt kívánok mindenkinek!
