1986 és 1998 között havonta 1 hetet Moszkvában töltöttem, képviselői irodám volt munkatársakkal, bejártam a Szovjetunió cementgyárait az ukrajnai Kamenyec-Podolszk (más szóval Galícia) melletti Chmelnyickitől a moldvai (korábban Besszarábia) Vinnyicán át Norilszkig. Ismerni vélem a gondolkodásmódot, szokásokat, mentalitást.
A kilencvenes évek elején feltűnt a láthatáron három szimpatikus fiatalember, akik elütöttek a szocialista külkervállalatok csinovnyikjaitól. Szása, a szaratovi hiper intelligens és művelt közgazdász, Pavel, a moszkvai számítástechnikus és Maruf, a kazanyi tatár kereskedő. Fiatal vállalkozóként közös céget alapítottak – ma úgy mondanánk „startup”. Üzletileg többször jártak Berlinben. Egyi alkalommal maradtak a hétvégére és szombaton nálunk vacsoráztak.
Szása a városnézéssel, csatangolással töltött fárasztó program után mélázva ült a vacsoraasztalnál, majd egy sor történelmi részletekbe menő kérdést tett fel német férjemnek:
– Feltűnt, hogy sok kerületnév és Berlin körüli helyiségnév -ow-ra végződik. Ezeknek szlávos hangzása van. Hogyhogy?
– Nem véletlenül. Időszámításunk szerint ezerben itt szlávok éltek. A több hullámban beszivárgott és letelepedett germánok megerősödött fejedelmei lassacskán kisajátították az egész vidéket.
– Szóval ez itt, ahol most ülünk, ősi szláv terület?
– Ha úgy tetszik, igen. Ezeknek utódai ma már csak a Spreewaldban élnek, ők a szorbok vagy másszóval wendek. Nyelvük a lengyel ódon hangzású rokona.
– És akkor hogyan németesedett el a környék?
Forrás:
Von Gregor Rom - Eigenes Werk, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=65887376
– A pogány szlávok birtokát a korabeli keresztény vélekedés senkiföldjének, azaz elfoglalható szabad területnek tekintette.
Az aszkániai házból származó Albrecht der Bär, később brandenburgi fejedelem rájött, hogy a kisajátítás vérmentesebb és olcsóbb háború nélkül a vallás segítségével, ezért behívta a cisztercita szerzeteseket, akik a rend hagyományainak megfelelően tartomány szerte kolostorokat alapítottak: maximum 12 pap és egy apát. A hatalmas tégla gótika-templomok mindmáig őrizik ennek nyomát. Gigantikus méretük nem áll arányban a lakosság hajdani létszámával. Ez a hittérítő célú, ú.n. reprezentatív építészet.
A műszaki fejlődést követő szerzetesek művelhetővé tették a mocsaras, lápos vidéket, egyben a szláv falvak lakosságának munkaadóivá váltak. Egyes kolostoroknak a brandenburgi választófejedelem idővel tized-szedési jogot is adott, ami olyan gazdaggá tette, pl. a közelben lévő Lehnin-i ciszterciták alapítványát, hogy az nagyobb városokat tudott hitelekkel finanszírozni. A fénykor a 13-15. századra esett.
A páratlan prosperitásnak 1542-ben a Luther-i reformáció vetett véget. Kloster Lehnin ebben a pillanatban 4500 ha erdőt, 39 falut és egy várost tulajdonolt, továbbá három újabb kolostort alapított közben.
A hallottak Szását felvillanyozták. Mély lélegzetet vett:
– Akkor most Oroszország nevében azonnali hatállyal visszakövetelem ezeket az ősi szláv területeket! Éspedig mai állapotukban! – jelentette ki teátrális harciassággal.
Az egész asztaltársaság hangos nevetésben tört ki, és jókedvűen koccintott a megbonthatatlan orosz-tatár-német-magyar barátságra.
Barátunk ezt akkor viccnek szánta, de mai szemmel elgondolkoztató, hogy egyáltalán eszébe juthatott egy ilyen ötlet. Ami végül nem is olyan légből kapott: A germán törzs eltulajdonította az ősi szláv területeket. (Ez akkortájt történt, amikor a mi eleink fejük fölött buzogánnyal hadonászva kalandoztak St.Gallentől Bizáncig.) Mondhatjuk úgy is: kölcsönvették. Az azóta eltelt több mint ezer év alatt elvileg elég sok kamat halmozódott föl. A pánszláv szellem jegyében minden szlávok védőatyja Oroszország – ma gyakorlatilag Putyin. Így több, mint logikus, hogy a legfőbb orosz hadúr a mindenkori szlávok nevében jogot formál rá: kinyilatkoztathatja, kell neki, visszaköveteli, hovatovább – a kamatokat helyettesítendő – mai állapotában.
Нормально – mondja az orosz.
Hááát, … nekünk, helybelieknek, a hajdani germánok németországi jogutódaiként eléggé riasztó vízió.
