„Huszonöt vagy harminc vagy 35 nem fizető
néző néznek
hallgat ül leveszi
a kabátját nem veszi le a kabátját
az első két sor üres a harmadikban egy…
… is lesz honorárium és van
aki bevezeti a költőt világítás is
van nem túl erős kivilágítás meleg
van fűtést biztosítottak még mikrofont.
Is biztosítanak ha kell de nem kell
a költészet fontos dolog szép dolog
felolvasom a verseimet nekem is
jó nekem jó tényleg jó
szeretek fölolvasni sze.
Retem a verseimet felolvasni meg
prózát és utána beszélgetünk
ez egy ilyen kérdeznek-felelsz 25
plusz áfáért tíz plusz áfa
vagy van hogy negyven plusz…”
A fenti, ilyen eseményre kihegyezett, azt enyhén kifigurázó meglehetősen szabad versével indított Kukorelly Endre, a „visszaeső bűnös”, aki két évtizede járt nálunk először. Most az irodalmon túl az ő társadalmi szerepéről, irodalmi elkötelezettségéről, a Baumgarten-emlékdíj feltámasztásáról, a hajléktalanokat támogató alapítványáról, az írástudók felelőségvállalásáról kérdeztem.
Kétéves, covid-okozta kényszerszünet után március 26-án újra megnyílt a Berlini Szalon. Nem huszonöt vagy harmincöt – írd és mondd: hatvankét résztvevővel! Rekordlétszám. Ennyi érdeklődőt magyar nyelvű program még soha nem vonzott a Berlini Szalonba.
A nem fizető stimmel. Pogácsa helyett kenyér és kence volt, meg bor, de nem melegedni jöttek, hanem eszmecserére. És nem, honorárium nem volt – az csak színházi előadás, koncert esetén jár, hiszen a művészek abból élnek.
A pandémia alapjaiban változtatta meg életünket. Nem az egzisztenciális oldalára utalok itt, hanem a home-office-tól az online kereskedelemig – a digitális világra átállt szokásainkra, aminek különben sok előnyét tapasztalni. Előtérbe került a podcast mint műfaj, a youtube mint eszköz és felület, az egyéb közösségi médiáról nem is beszélve.
Többektől jött tipp, bíztatás, noszogatás, hogy a Berlini Szalon is éljen ezekkel a technikai lehetőségekkel. Gondolkoztam rajta, végül elvetettem.
Kiválóan lehet „zoom”-on információt közvetíteni. De a digitális felület – akárcsak a szerelemnél – nem képes helyettesíteni a személyes élményt, ami nem kizárólag a tudnivaló, a zene, egy-egy színházi előadás audiovizuális befogadásáról szól. A laptop képernyőjén az ambiente, az atmoszféra, a hangulat nem jön át. A szalon lényege éppen a személyes találkozás, a közös légtérben való, szemmagasságban történő eszmecsere, a fizikai együttlét kellemes környezetben. Mert fontos a hely, a keret, amit az online világ nem képes helyettesíteni. És mintha az emberek két év után ki lennének erre éhezve.
