Korabeli vicc:

„Sztálin két hibát követett el a II. VH során:
1. megmutatta a szovjet katonáknak Európát, és
2. megmutatta Európának
a Vörös Hadsereget.”

„Az ukrán közösségi médiában terjed egy videó, melyen csernihivi idős asszonyok arról számolnak be, hogy az a városukat elfoglaló orosz hadsereg katonái közt többen is voltak, akik még soha életükben nem láttak angolvécét - írja az Unian. Amikor bementek a házakba az orosz katonák, azt kérdezték tőlük a vécékagyló láttán, hogy „mi a csoda ez”, és annyira lenyűgözte őket a szerkezet, hogy amikor elhagyták a körzetet, magukkal vittek párat.” – olvasom a !!444!!!-en.

Vajon Putyin, a krími, minden elképzelhető luxussal kistafírozott palotájában, tud erről? Vagy mindegy? Ahogyan minden mindegy, mert csak a 19. században megfeneklett mentalitás szerinti km²-ben mért területi hódítás számít?

Istenem, minden dézsávű! Emlékszem anyám, nagyanyám II. világháborús történeteire, amikben, a szovjet felszabadítók alacsony civilizációs szintjét demonstrálandó, rendszeresen visszatérő elem volt az angol WC ismeretének hiánya. Az összes európai "felszabadított" országból ismert a történet a krumplival, amit állítólag a WC csészében akartak megmosni, majd a lehúzott burgonyát a pincében keresték – nos ezt én „urban legend”-nek, tipikus városi folklór elemnek tartom. Mottó: lehet, hogy nem igaz, de jellemző. Az viszont történelmi tény, hogy lényeges különbségek mutatkoztak a megszállók és a megszállottak civilizációs szintje között, és nem a megszállók javára.

A következő hasonló, értetlenséget kiváltó élmény 45 évvel később a Szovjet Hadsereg kivonulása volt az NDK-ból. A távozók akkor is elvittek minden mozdíthatót, lett légyen az köztéri szobor, csaptelep, WC-csésze, gádoros tálca, nyílászáró, kilincs: az elhagyott laktanyák döbbenetes, gyakorlatilag használhatatlan állapotban maradtak vissza.

Azóta újabb 30 év telt el. De mintha Oroszország egyes régióiban még évszázadokkal ezelőtt megállt volna az idő.

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy mindennek semmi köze az aktuális hadi eseményekhez, nincs befolyással a háború kimenetelére. Az ilyen és ehhez hasonló felröppenő komikus (?) történetek hangsúlyozása a megszállt területek lakosságánál elsősorban az önkép karbantartására szolgál: sovány lelki vígasz.

Mégis bizonyos látlelet. Hiába van okostelefon, megannyi olcsó, divatos, talmi műanyag kütyü, azok nem helyettesítik a civilizáció kultúráját. Talán mégis létezik összefüggés a birodalom távoli, ázsiai régióinak évszázadok óta változatlan társadalomfejlődési handycap-je és az emberiség ellen Ukrajnában elkövetett legújabb borzalmak között. Ezt majd később okos szociológusok, antropológusok, pszichológusok és egyéb társadalomtudósok kielemzik.