A Babylonban jártunk. A némafilmek vetítésére szolgáló filmszínház utolsóként nyílt meg a jellegzetes BAUHAUS-házban 1929-ben Berlin közepén. A különböző történelmi, gazdasági és kultúrpolitikai viszontagságok után a 90-es években társadalmi összefogás mentette meg a bezárástól. Mindmáig megmaradt az eredeti moziorgona, ami egyetlen Németországban. Programmoziként a Babylon elkötelezett a némafilmek felkutatásában és restaurálásukban, továbbá a technikai berendezés is segíti, hogy a némafilmek kedvelői itt hódolhassanak kedvtelésüknek.

De ez még nem minden! Három éve megalakult a Babylon Orchester Berlin,  világ eleddig egyetlen szimfonikus zenekara, ami a némafilmek zenekari aláfestését tűzte feladatául. A Babylonban évente rendszeresen megrendezésre kerülő némafilm-fesztivál mozijait kíséri ez a formáció.

Múlt vasárnap Fritz Lang osztrák származású német filmrendező, forgatókönyvíró és producer ikonikus filmjét, a Metropolis-t (1927) néztük itt meg zenekari kísérettel. Ez több szempontból is nagy élmény volt. Néhány évvel ezelőtt ugyanis Argentínában váratlanul felbukkant olyan eltűntnek vélt filmanyag, amivel a restaurátorok időközben kiegészítették az eddig ismert filmet. Az előadás a műhöz írt hajdani muzsika zenekari kíséretével igazi színházi élmény volt. Ezt a többi között a 2. rész (felvonás) után beiktatott 20 perces szünet is erősíteni igyekezett.

Annak ellenére, hogy az újabb bevágások, kiegészítések képminősége sokkal rosszabb – ezek felismerhetők a vetítés során a halványabb és csíkokkal teli filmkockák alapján – pontosan illeszkednek a mai „komplett” filmbe. Más kérdés, hogy az immár 180 perces mozi az én érzésem szerint túl hosszú, egyes jelenetekben sok az ismétlés – az eddigi változatban is. Így aztán az általam most először látott, de tartalmi többlettel nem járó kiegészítésekkel nettó két és fél óra nekem túl sok.

Feltűnt, hogy a korízlést tükröző politikai vagy eszmei mondanivaló, a lózung „a fej és a szív között kell egy közvetítő és ez a kéz” mai szemmel meglehetősen lapos. Ez természetesen nem von le a film nagyszerűségéből. A 95 évvel ezelőtt készült alkotás talán elsőként ábrázolta a gépesített világ csapdáit, amik aktuálisan ma is léteznek – gondoljunk csak a mesterséges intelligencia veszélyeire. A tömegek kizsákmányolása szüntelenül időszerű probléma. A multi fia és a pórnép lánya közti szerelem pedig a Hamupipőke óta a kasszasikerek elnyűhetetlen témája.

Engem minden alkalommal lenyűgöz a filmben ábrázolt nagyváros futurisztikus építészete, a közlekedés szinte jóslatszerű ábrázolása, ennek filmes kivitelezése. Akkoriban természetesen még nem volt digitális kamera, fotoshop és a kulisszák számítógépes segítséggel történő másolása, megduplázása, stb. A kameramunka emlékeztet Dziga Vertov szintén ebben az időben készült korszakalkotó, rendkívül jó állapotban fennmaradt (vagy kiválóan felújított?) Ember a felvevőgéppel (Человек с киноаппаратом) filmjére.

A fentiekhez nincs köze, de mindenkor élvezem, hogy állandóan velünk ül a 3. sorban Ernst Lubitsch. A német film hajdani, szintén ikonikus rendezője a szó szoros értelmében a Babylon mozi „beépített embere”. Ennek története itt olvasható.

Foto: Doris Spiekemann-Klass,   Forrás: Der Tagessspiegel

A Metropolis-t ebben a szezonban összesen háromszor vetítik zenekari kísérettel, így aki eddig elmulasztotta, az 28-án, vasárnap még megnézheti. Megéri.