Különleges élményben volt része annak, aki tegnap este részt vett a berlini CHB (Collegium Hungaricum) eseményén. „Berlin jó volt hozzánk, idegenekhez” címmel vetített képes felolvasó estet láthattunk, hallottunk, ami a Berlinische Galerie aktuális, Magyar Modern kiállításának egyik kísérőprogramja.  

A magyar avantgárd művészet nagysikerű, és kiváló kritikákat kapott bemutatkozásához kapcsolódott a tegnap esti program, amely a képzőművészek mellett az 1900-1939 közötti korszak Berlinbe emigrált vagy csak idelátogató írók, költők impresszióiból állított össze egy csokrot a szerkesztő és kivitelező páros, Gulyás Réka és Kovács Imola, a projekt az ő koncepciójuk alapján készült. A felolvasott szövegek beszámolók, levelek, újságcikkek, riportok és naplórészletek voltak Balázs Béla, Géza von Cziffra, Déry Tibor, Gyömrői, Edit, Karinthy Frigyes, Kassák Lajos, Keresztury Dezső, Komját Aladár, Komlós Aladár, Lengyel Menyhért, Márai Sándor, Moholy-Nagy László, Németh Andor, Jenő Rejtő, Szatmári Jenő és Szittya Emil tollából, amelyek helyenként konkrétan kapcsolódtak a Berlinische Galerie kiállításának egy-egy alkotásához.

A két színész, Matthias Scherwenikas és Stephan Szász, érzékelhető élvezettel vett részt a produkcióban.

A 20. század elején Berlin a nemzetközi művészélet fellegvára volt, ahová a világ minden részéről érkeztek vagy már hírneves vagy még csak befutni vágyó – ahogy ma mondanánk –  kreatívok. Különösen a szocialista forradalmak után jöttek ide többségükben baloldali értelmiségiek – így a Tanácsköztársaság bukása után több magyar emigráns művész Bécsből Berlinbe ment tovább. Amúgy a húszas években alakult BAUHAUS mozgalomban Moholy-Nagy mellett több magyar művész is részt vett.

Élmény volt hallgatni az akkoriak benyomásait, megfigyeléseit, véleményét a hajdanában is már metropolisz Berlinről, arról, amire rácsodálkoztak, ami tetszett és ami nem. Megmosolyogtató az akkori emigráns lét néhány részlete, a lüktető város vonzása és taszítása, ahogyan kiderül, hogy a nagyváros mégiscsak egy falu: ugyanazokban a kávéházakban szinte „egész Budapest” viszontlátta egymást. Amint így  hallgattam az egyes szubjektív benyomásokat, megállapítottam, hogy az elmúlt száz évben nem sok változott: Akkor is a Ku΄Damm-on voltak a legelegánsabb üzletek, a berliniek a városon kívül laktak, csak dolgozni jártak be (már, aki tehette), félelmet keltő volt a város mérete, és már akkor is kifigurázták az emigránsok a német szokásokat: egyszóval irodalmilag élvezetes dézsávű.

Ugyanakkor a német hallgatóságnak is tetszett. Egyáltalán, itt szeretik a bennszülöttek meghallgatni a külföldiek kritikáját. (Meglehet, ez némiképp német mazochizmus. Mindenesetre szöges ellentétben áll a magyarok önreflexiójával.)

Sajnálhatja minden magyar újberlini, aki nem volt ott: megtudhatta volna, hogy mindaz az öröm és keserűség, amiben itt része van, egyáltalán nem egyedi, sőt, már száz évvel ezelőtt is ugyanezt tapasztalták, érezték a Magyarországról ideérkezettek. De még nincs késő: a felolvasószínház „Berlin war gut zu uns Fremden” előadását megismétlik november 25-én a Berlinische Galerie-ban este héttől, amire a kiállítási belépőjegy érvényes.

Facit: itt élő magyaroknak dupla élvezet – az irodalmi csemege ötvöződik
az emigráció édes-keserű tapasztalatának dézsávű élményével.