Minél tovább gondolkozom rajta, annál több kérdés merül fel bennem.
„A programhoz alanyi jogon lehet csatlakozni minden 65. életévét betöltött magyar állampolgárnak, akik ingyenesen megkapják a jelzőeszközt.” – olvasom a honlapon.
A csoport részaránya mintegy 20% a 9,7 millió hazai magyarból, azaz hozzávetőleg 1,9 millió embernek jár – alanyi jogon, recept és a rászorultság igazolása nélkül, ingyen és bérmentve! Ha kell, ha nem. Gondoljunk csak bele: a szerkentyű, vagyis hardware és software, házhozszállítás futárral, szervezés, diszpécser rendszer, nyilvántartás, működtetés – mindez hatalmas költség!
Az akció és főleg az ingyenesség első hallásra meglepő – különösen egy olyan országban, ahol az egészségügy általános helyzete európai összehasonlításban a bányászbéka … alatt van, ahol alapvető gyógyszerek, kórházi segédeszközök, orvosok, ápolók hiányoznak, az egész rendszer, stílusosan kifejezve, minden sebből vérzik.
Ugyanakkor, ismervén a rabul ejtett államban burjánzó korrupciós körülményeket, egyáltalán nem meglepő, hisz΄ ez egy hatalmas biznisz. Hogy kinek és mennyire csurran-cseppen a sikeres közbeszerzési pályázatból (és milyen politikai gikszerek fordultak máris elő), arról részletesebben itt lehet olvasni. Ki tudja, miért a lélegeztetőgép-botrány jutott hirtelen eszembe: nincs új a nap alatt.
Szóval a gondoskodás. Nem is oktalanság ez a kifejezés. Csakhogy a kormány ezzel a három év alatt bevezetendő 107 000 millió forint értékű országos programmal egyáltalán nem az idős emberekről, hanem (van rá példa, nem is egy) visszatérő módon a saját klientúrájáról, annak további feltőkésítéséről kíván gondoskodni. Az öregek csak apropó mindehhez.
És van itt még valami a pénzen túl. Ezzel a kütyüvel a választópolgárok egy lényeges csoportja ellenőrizhetővé válik! Az üzemeltető folyamatosan kontrollálhatja, ki mikor hol tartózkodik, kivel áll kapcsolatban, és esetleg mást is, hiszen nem tudjuk, nem tudhatjuk, hogy milyen adatokat szolgáltat, közvetít még a csodaszerkentyű. (Megértünk mi már Pegazus-csalafintaságot is…) Már eddig is létezett ilyen technikai segédeszköz, de magánkezdeményezésből és nem országos hatáskörrel. Az állami „gondoskodás” itt orwelli méreteket ölt. Ehhez képest a hajdani Kubatov-lista gyalogos adatgyűjtése óvodás próbálkozás volt.
További részlet – és nem elenyésző apróság – , hogy a kütyü kínai szoftverrel működik. Nos, nem véletlenül tiltották be Németországban a Huawei bizonyos típusú mobiltelefonjait, ami nem kívánt módon adott tovább személyes adatokat. És egyáltalán: Kína hosszabb ideje stratégiai befektető szerte a világban, de számunkra veszélyes módon egész Európában – lett légyen az vasútvonal, kikötő, egyetem vagy (csak első pillanatban) jelentéktelennek tűnő egészségügyi segédeszközhöz elengedhetetlen programchip.
Nem lennék meglepve, ha előbb-utóbb részletes tanulmányt közölne valamelyik oknyomozó portál, pl. a Mutyimondó, „gondosóra”-ügyben.
– x – x – x – x – x –
Facit: már látatlanban gyanús az az állami jótétemény, ami drága, ugyanakkor ingyenes, hovatovább öntözőkanna jelleggel, alanyi jogon jár a lakosság 20%-nak – miközben az állami egészségügy szemünk láttára omlik össze.
