Már a vízcsapból is a vírus folyik. Mindenki úgy érzi, hogy meg kell szólalnia és a háborús helyzetet a maga szempontjából politikailag, mikró- és makroökonó- és lógiailag, klimatikusan, forradalmilag, egészségügyileg, perspektivikusan, temetkezési gyakorlat szempontjából, …, stb. –következményileg és ami most épp nem jut eszembe, … szóval meg kell világítania.

A nyomtatott napilapok érzésem szerint több mint a felét ezek a témák teszik ki. A kifejtett nézetek ennek megfelelően különbözőek. Nehéz kiszűrni, hogy milyen információnak lehet hitelt adni és mi az, ami valóban fontos. Fárasztó az egész.

Noha a túlzott elővigyázatosság ellentétes alapvetően napsugaras beállítottságommal, a pánikkeltés- és kezdeti tömeghisztéria-ellenességem dacára és a fentiek hatására megértettem, hogy a vírusveszély valós, a védőintézkedések szükségesek, azok betartása esszenciális érdeke minden földi halandónak. És mert az emberek fegyelmezetlenek, a korlátozások betartását a hatóságok ellenőrzik. Tudomásul vettem, hogy a kihágás büntetendő, aminek várható mértéke és végrehajtása itt egyelőre kissé ködös.

Ami minket illet: számunkra munkaügyileg a karantén kevés változást hozott, mivel eddig is home-office-modus-ban dolgoztunk, hisz’ vállalkozásunk üzleti helyiségei is a házunkban találhatóak. Hétfő óta az irodában édes kettesben vagyunk a férjemmel: két főmunkatársunk otthon dolgozik, amit némi hardver-befektetés és szoftver-macera előzött meg, de működik. A többiek egyszerűen nem dolgoznak – takarítani, pl. aligha lehet online. Szerencsések vagyunk: mindez eleddig fűtéselszámolással foglalkozó cégünk évközi napi gyakorlatát kevéssé érinti, működését nem veszélyezteti. A szezonálisan alkalmazott (leolvasás, mérőcsere, füstjelzőszerelés, egyéb alkalmi javítás, pótlás) külsősöket viszont momentán nem tudjuk sehol bevetni. Ez a kötelező tétlenség tragikus minden egyéni kisvállalkozó számára, akinek nincs tartaléka.

Magánéletünk viszont érezhetően redukálódott: elmaradnak a családi hétvégék, mozi, hangverseny, találkozás barátokkal stb. Szigorúan biztonságpárti férjem szerint kéthónapos unokámat sem szemrevételezhetném „life”, hisz’ nem élünk egy háztartásban. Hogy miért, illetve mennyivel veszélyesebb sétálni lányommal és a hasára kötött Janó-Manóval az előírt 2 m-es távolságot megtartva a házunktól 50 m-re kezdődő tájvédelmi körzetben, vagyis a természetben, amit ma tettem, és ami férjem szerint tilos (itt különbözőképpen értelmezzünk a korlátozásokat), mint rendszeresen bevásárolni az ALDI-nál, ami férjem kedvenc napi gyalogsétája (és ami a korlátozások ellenére engedélyezett), arra még keresem a választ.

Mint ahogyan a vécépapír-rejtélyre is. Az ALDI-nál hovatovább a mai napon semmilyen papírtemék nem volt kapható – még papírzsebkendő, konyhai törlőpapír, kozmetikai kendő sem! Nem értem meg ugyan, de felismerni vélem a félelem diktálta logikát az élelmiszer-, védőmaszk- és fertőtlenítőszer-felvásárlási láz mögött.

(Jut eszembe, jó néha máshol bevásárolni. Míg a drogériákban a fertőtlenítőszer hiánycikk, a török élelmiszer- és vegyeskereskedésben a pénztár mellett hegyekben állt háromféle kiszerelésben.)

De miért pont a vécépapír?! És ez nem kizárólag itt van így: különböző más országból származó hiánycikk-listák felén szerepel. Élemedett korom, valamint a szocialista hiánygazdálkodásban eltöltött évekről őrzött emlékeim alapján tudom, hogy ha valami, akkor a vécépapír igazán helyettesíthető, az nem elemi túlélési cikk. Voltak olyan idők, amikor eleve hiánycikk volt. Istenem, hányféle másodlagos hasznosításai módját ismertük, pl. az újságpapírnak! Nem mintha visszasírnám azokat az időket, amikor az élő halat is abba csomagolták.

Szóval nem értem! Esetleg tudnak a minden-papírt-felvásárlók valamit, amit én nem?!

Olvasható még itt is:
https://infovilag.hu/szubjektiv-berlini-jelentes-virusugyileg/?fbclid=IwAR10nYiGKRbHHoXMfNoEXxgahbZikS9PbkDyQkV20s27ptEAcQtjfIgsO-k