Története basic knowledge: egy 19. századi államférfi (mindmáig fehér holló a tengernyi politikus között) áldozatos kezdeményezése. A létesítmény egyszerre volt közlekedési, gazdasági, társadalmi és politikai jelentőségű – 170 éve nemzeti szimbólum, mai kifejezéssel élve hungaricum.

A megduplázott teherbírásúvá történt 1949-es helyreállítás – értsd újjáépítés – óta eltelt több mint 70 év. Már hosszabb ideje felújításra szorul. Ez elkerülhetetlen, égető közlekedésbiztonsági kérdés.

A Lánchíd felújítása tehát már több éve esedékes. Hónapok óta erősödik a FIDESZ-gerjesztette áskálódás az új főpolgármester ellen, hogy az miért nem lép végre. A híd a fővárosban áll, így a felújítás a kormány szerint kommunális feladat. A hídon nemcsak budapestiek közlekednek, továbbá nemzeti szimbólum, ... stb. A város zsebe üres, saját erőből nem telik. Különben is, függetlenül a mai túlsúlyosan nemzethy légkörtől, az állam már nem egyszer beszállt az ilyen jellegű beruházásokba. De most nem, hisz' a főpolgármester nem az ő kutyájuk kölyke.

Ennek a méltatlan vitának kíván véget vetni kezdeményezésével a volt MTA volt elnöke, Pálinkás József akadémikus. Annak idején Széchenyi egy éves jövedelmét ajánlotta fel egy másik hungaricum, a Magyar Tudományos Akadémia létrehozására. Erre hivatkozva Pálinkás ma azt javasolja, hogy nemzetünk tagjai, bárhol élnek is, áldozzák legalább egynapi bevételüket a Lánchíd felújítására.

Az javaslat óriási port kavart. A facebook-on azonnal sok százan megosztották. A reakciók természetesen különbözőek. Egyesek lelkesen követnék a felszólítást, mások dühöngenek azon, hogy miért lenne szükséges magánpénzt adni valamire, ami állami feladat és adóbevételből fedezendő. További javaslatokat olvashatunk, hogy milyen fölösleges kiadásokról mondhatna le a kormány – pl. első helyen az összes eddiginél is grandiózusabbra tervezett augusztus 20-i tűzijátékról. Nem is szólván a nyugdíjasok „korrekt” informálására létrehozott és államilag finanszírozott „Jókor” című újságról.

A magam részéről teljesen egyetértek mindkét állásfoglalással. Nagy saller lenne a kormánynak, ha valóban a lakosság fedezné a helyreállítás költségeit vagy annak csak részét, amihez magam is szívesen hozzájárulok – fenntartván véleményemet, hogy ez valójában adóbevételből térítendő feladat.

És hamár Pálinkás elnök úr idézte Széchenyit, javaslom megismételni a finanszírozás eredeti módját. Akkor a macedovlah-cincár bevándorlók tehetséges unokája, a felsőházba is bejutott Sina báró bankja fedezte az építkezést. Pénzintézetet találni ma nyilván nem gond. A hitel megtérüléséhez pedig meghatározott ideig ismét lehetne hídpénzt szedni – majd a hozzáértők kikalkulálják, hogy mennyit és meddig. A szükséges technikai előfeltétel nem okozhat sem nehézséget, sem túlzott többletköltséget. A demokrácia első magyar megnyilvánulásaként a hídpénz, félretéve az előjogokat, mindenkire egyformán vonatkozott. Érdekes lenne látni, ahogy a kormánytagok és kegyeltjeik az egyenlőség jegyében szintén leperkálják az obulust.