Hogy is volt „A tanú” című film elhíresült mondása? „A nemzetközi helyzet fokozódik.” Ez mindenre kihat. Pl. az előbb hozott cégünknek a DHL egy hat csomagból álló küldeményt. A korábbi gyakorlattal ellentétben nem kell újabban aláírással nyugtázni az átvételt, a futár bejegyez valamit a minitermináljába, mindenféle érintkezést ezzel kiküszöbölendő.
Épp úton voltam tegnap unokát őrizni, amikor az autóban – még részletek nélkül – elért a hír, hogy a másodállásban időnként adatbevitelt végző munkatársnőnk főállású főnöke Covid-pozitívnak bizonyult. Ezekután sarkon fordultam és hazajöttem. Aztán kiderült, hogy kicsi a valószínűsége a mi fertőzöttségünknek: a kollegina főállásának munkatársainál sem írta elő a „Gesundheitsamt” a tesztet. Ez utóbbi előfeltétele annak, hogy azt ingyen végezzék. Különben az eltelt majdnem két hét alatt egyikünknél sem jelentkeztek tünetek.
Ami a védekezést illeti, személyes tapasztalataim vegyesek. A tömegközlekedésben, ahogy én láttam, az emberek betartják a maszkviselési kötelezettséget. A hangversenytermekről, mozikról már írtam a múltkor. Ennél sokkal lezserebb hozzáállást tapasztaltam a vendéglátásban. A biztonsági asztaltávolságokat alig tartják be. A Winterfeldplatz melletti görög étteremben a bútorzat sűrűsége ugyanolyan, mint valaha: Az asztalok keskenyek, széktámla széktámlát ér, a helyiség szűk. Semmilyen kötelező személyes adatot nem kérdeztek le, a máshol természetes, előírt cédulát nem töltetettek ki a vendégekkel A tulajdonosnő állon rögzített átlátszó műanyagmaszkot visel. Miközben beszél, mozog az álla és az orra szabaddá válik. Ezzel a maszkkal csak optikailag tesz úgy, mintha, ez csak látszat, inkább pszichológiai védőeszköz.
Médiafogyasztóként az az érzésem, hogy időközben itt mindenki meghülyült. Az egyik arra panaszkodik, hogy túl sok a járványügyi szigorítás, ami szembe megy az alaptörvénnyel és az általános emberi jogokkal. Másoknak viszont nem megy elég messze az engedetlen, vagyis felelőtlen polgárok megregulázása.
A minap egy értelmiségi arról fejtette ki véleményét a rádióban hosszasan és módfelett ironikusan, hogy az egész német politikai elit kontár, tanácstalan, egymásnak ellentmondó (látszat)intézkedéseket hoz – egyáltalán, pandémia-ügyben úgy viselkedik, mint a hajkurászott baromfi a tyúkólban. Másrészt micsoda dolog, hogy nincs egység, ki a fene tudja nyilván- és észben tartani, hogy melyik tartományban milyen szigorítások érvényesek?! Megoszlanak a nézetek arról is, hogy az Alkotmánybíróság által a minap elkaszált, a „vörös” övezetekből érkezők elszállásolási tilalmára vonatkozó egyes
tartományokban hozandó rendelet valóban alkotmányt sért-e. Miközben nem is ez lenne a baja, hanem az értelmetlensége, hisz΄ a vírus bizonyítottan nem a szállodai párnákon terjed leghatékonyabban. Én ehhez még azt is hozzáfűzném, hogy a tervezett rendelet betartása kétséges már azért is, mert követhetetlen, ki honnan érkezik. A lakhely nem támpont, az emberek ide-oda mozognak, mint pók a falon, nincs garancia arra, hogy az adott fizetős szálláshelyre pont az inkriminált hotspot-városban regisztrált lakhelyéről jön éppen a vendég.
(A példa kedvéért jómagam 10 éven át magyar útlevéllel és saját kreációjú magyar kiküldetési rendelvénnyel utaztam havonta Moszkvába, de mindig Berlinből. Ez a „rendellenesség” csak a legutolsó utamnál tűnt föl véletlenül az útlevélkezelőnek – és az is csak visszafelé.)
A rengeteg véleménynyilvánításból az is kiderül, sokan még mindig nem értik, milyen döntéseknek melyik a fóruma, mi tartozik szövetségi hatáskörbe és mi tartományi feladat. De akárhogyan is, ahogy van, szerintük az úgy nem jó.
Csendben megjegyzem, hogy az egyelőre – és azt is ma kizárólag a Covid-statisztikában vezető városokban – még csak tervezett 23:00 órás záróra Franciaországban általánosan elrendelt és 21:00-kor van slussz. A franciák különben irigylik a németeket a tartományi decentralizáció miatt. Hogy kilenckor vagy tizenegykor: vitáznak a záróra értelmén. A pro-szekció szerint ez vállalható, mert gazdaságilag a vendéglátásnak kis részét érintené csak és társadalmilag pozitív kihatása lenne: italozás helyett pl. olvashatnának az emberek, tovább több lehetőség nyílna a családi életre. Ellenzői szerint előbbi smafu, így csak hamarabb és gyorsabban rúgnának be azok, akik akarnak. Azért is értelmetlen, mert a legutóbbi felmérések szerint nem az éjszakai bárokban, hanem nappal a közösen eltöltött ebédszünetben történik a leggyakrabban a megfertőzés. (Ezt különben hogyan lehet bizonyítani?)
A kritikaözön alapján felvetődik: aki ennyit elégedetlenkedik ilyen intenzitással, az esetleg tudhatja a biztos megoldást?
Különben az emberjogi harcosokat nem értem. Örökérvényű igazság, hogy az én szabadságomnak ott van vége, ahol a másiké kezdődik. Jelen esetben lehet, hogy mindenkinek joga van a szabadság jegyében maszk nélkül közlekedni, de nekem viszont ugyanúgy jogom van a megnemfertőződéshez. Végül is a demokrácia, amire itt lépten-nyomon mindenki hivatkozik, egy olyan intézmény, ami feltételezi a demokratikus alapértékeket illetően a benne élők azonos felfogását. Vagyis egy konszenzust. Aminek egyik alappillére a szabadság mellett a szolidaritás. Utóbbi közép- és hosszútávon pedig valahol önérdek is. Ennek alapján bizonyos helyzetekben a demokráciát nemcsak prédikáló, hanem azt tudatosan élő honpolgár primer szolidaritásból, de hosszútávú szempontból nézve önérdekből is korlátozza önmagát. Adott esetben maszkot visel. És ha erre a honpolgárok jelentős része nem hajlandó, akkor a demokrácia kénytelen átmeneti jelleggel szigorúbb szabályokat bevezetni. Ilyen egyszerű. Az alkotmány járvány és/vagy katasztrófa esetére szükségrendelkezések bevezetését írja elő. Hol a probléma?
Az önkorlátozással kapcsolatban egy tegnapi adásban meginterjúvolt irodalomtudós hölgy azon elmélkedett, hogy valóban szükséges-e annyit utazni, mint a múltban. Nemcsak a szabadság minden perce vagy a hétvégék külföldön töltésének szocio-pszichológiai nyomásáról beszélt, hanem a szakmai összejövetelekről, konferenciákról is, mint például az éppen folyó, helyesebben a nem fizikailag, hanem virtuálisan zajló Frankfurti Könyvvásárról.
Ez átvezet abba a gondolatkörbe, hogy a járvány milyen hosszútávú változásokat fog gerjeszteni a társadalomban, de az egy más írás témája lenne.
Olvasható még itt:
Berlini levél a 2. hullámról – Infovilág
