(Kiadó lakások Berlin-Charlottenburgban; foto: https://crocodilian.de)
Mindenesetre ezzel a szenzációhajhászó szalagcímmel tudósított tegnap a HU.Euronews.com portál a berlini országos, tartományi és helyhatósági választások mintegy farvizén úszó eseményről, ami így egyszerűen nem igaz.
Először is a népszavazás alapvetően nem dönt semmiben, mindössze közvetíti a döntéshozók felé a többségi óhajt egy adott kérdésben. Jogi relevanciája abban áll, hogy ezzel a többségi javaslattal – mint témával – a majd most hivatalba lépő szenátusnak valamikor foglalkoznia kell. Ettől még a politikai döntéshozók határozhatnak másképp, de mindenképp napirendre kell tűzniük a kérdést.
Ha valaki vette magának a fáradtságok, hogy aaz Euronews cikkét el is olvassa, abból ez persze kiderül, de a cím többszörösen is félrevezető: a népszavazás nem döntött, és szó sincs kisajátításról.
Országszerte lakásszűke uralkodik, főképp a nagyvárosokban, ahol a lakáspiaci multik a kereslet-kínálat már Marx által is behatóan elemzett őskapitalista vastörvényét kihasználva az égig csavarják a tulajdonukban lévő bérlemények négyzetméter-árát. Tehetik, mert a lakáspiac döntő hányada van a kezükben, továbbá, mert a nagy kereslet alapján ez direkt kínálkozik. Teszik is, mert a kapitalista vállalkozónak ez a dolga, ezt várja el a befektető, ez az üzlet lényege. Közgazdászként és vállalkozóként ezzel csak egyet tudok érteni.
Más kérdés, hogy szociálisan érzékeny vénám ezt helyteleníti, hisz Ludwig Erhard és a „soziale Marktwirtschaft”, valamint a „laissez-faire, laissez-passer” értelmében, össz-társadalmilag és népgazdaságilag szerencsésebb, ha nemcsak az egyik játékos jár jól.
Kisajátításról nincs szó, a javaslat szerint a főváros a valós piaci értékhez képest némileg nyomott áron vásárolná meg – helyesebben vissza – a Deutsche Wohnen, Vonovia és társaik tulajdonában lévő lakásokat. Az elképzelés érint minden, 3000 lakásnál többel rendelkező ingatlantulajdonost, konkrétan 243.000 bérleményt. A kezdeményezőknek meggyőződése, hogy a jelenleginél barátságosabb négyzetnéterenkénti bérleti díj mellett is lehetséges gazdaságosan üzemeltetni az objektumokat, valamint a bérleti díjból hosszútávon megtérül a vásár. Szépséghibája, hogy a város 20-25 évvel ezelőtt saját maga kótyavetyélte el a családi ezüstöt, amikor a magas eladósodás csökkentése érdekében felszámolta a városi lakástársaságokat és bagóért eladta az addig városi tulajdonban lévő ingatlanokat. Most ezeket kellene visszavásárolni – természetesen az akkorihoz képest sokkal magasabb áron. Ám előbb fel kell mérni őket, értéküket meg kell becsülni, új(abb) házkezelőségeket kell alapítani, stb.
A vállalkozás technikai és jogi trükkök felől kicsit is tájékozott ember pedig tudja, hogy egy ilyen esetleges rendelet alól könnyedén ki lehet bújni, ha leányvállalatokat alakít a konszern, amelyek legföljebb 2.999 lakással bírnak, …
De nem kívánok itt tippekkel szolgálni. Szóval egy a népakaratot követő rendelet esetén sem lenne olyan egyszerű az élet.
Ugyanakkor ez a lépés, ami ezermilliókba kerülne, semmilyen enyhítést nem hozna a lakáspiacon, hisz΄ általa még egyetlen egy újabb otthon sem létesülne. A megoldás nem a kényszer, hanem egy sürgősen megvalósítandó lakásépítési program. És ha majd nagyobb lesz a kínálat, mint a kereslet, akkor nyugodtan át lehet engedni a szabályozást a szabad piacnak.
Ezért én nem is szavaztam meg az állami tulajdonba vétel javaslatát.
Végezetül van itt még egy jelenség: általában megváltoztak az igények. Nem olvastam erről statisztikát, de ma az 1 főre eső átlagos lakásterület érzésem szerint sokszorosa a hajdaninak, avagy fordítva: a 100 m²-re jutó lakók száma törtrésze az 50 vagy 100 évvel ezelőtti átlagnak. Másszóval: ma nagyobb lakásokban élünk, nagyobbra tartunk igényt, mint nagyszüleink. A középréteg két gyerekkel előszeretettel lakik négyszobás lakásban. Amikor pedig a gyerekek kiröppennek a házból, a szülők maradnak a nagy lakásban. Miért is ne, ha megengedhetik maguknak? Ha már szabályozó rendelkezésekben gondolkodunk, már az is segíthetne a helyzeten, ha a közösség, akár gazdaságilag is, serkentené a nagy lakásokban egyedül élőket, hogy szabadítsák azt fel a gyerekesek számára, és költözzenek kisebbe. Ez persze egyelőre kissé naiv, futurisztikus ötlet, de – akárcsak a feltétel nélküli alapjövedelem esetében – érdemes lenne fontolóra venni.
https://infovilag.hu/berlinben-nepszavazas-dontott-az-ingatlancegek-kisajatitasarol/
