Elfogyott. Felírtam a bevásárló cetlire. Mert akkor kell megvenni, amikor észleljük a hiányt, nem amikor szükség lesz rá. Addigra rendszerint már nincs nyitva a bolt. Állok ma az EDEKA-ban, minden tételt kipipáltam, már csak ez maradt. Kiguvadt szemekkel fürkészem a 4 folyóméternyi fűszerpolcot, ahol több konkurens cég normál és bio készítményei sorakoznak. Hiába. Mert nem jut eszembe, hogy a csudába hívják németül a lestyánt! De nem, dehogy, kiválóan és választékosan bírom a nyelvet, nem az a baj, hogy ne tudnám, csak épp nem jut eszembe. A fene egye meg!
Előveszem a mobilomat, nézem a google-translate-ban, majd a DeepL-ben (ez jobb), de egyik sem ismeri. Megszólítom az egyik árurámolással foglalkozó munkatársnőt:
– Fűszernövényt keresek, de nem jut eszembe a neve. Népiesen „Maggigewürz”. Tudna segíteni?
Nota bene, a maggit útálom, azzal a német konyha évtizedeken keresztül sikeresen elnyomott minden egyedi aromát és elérte, hogy az összes ételnek egyforma íze lett. Viszont az erdélyi csorbába az kell, mondta a brassói barátnőm. Korábban tárkonnyal ízesítettem, de Kató szerint azt nem, kizárólag lestyánt!
– Erre gondol? – kérdi, miután odavonszolt a Maggi-polchoz.
– Nem, de ennek alapvető alkotóeleme, alakra olyan, mint a petrezselyem, csak nagyobbak a levelei.
– Aha, a frissek az üzlet másik végében...
– Nem, szárítva, por alakban, zacskóban, a fűszerpolcon. Lestyán magyarul, lovage franciául, de épp németül nem jut eszembe. Anélkül pedig….
– Sajnálom, én sem tudom.
A hölgy nyilván nem beszél idegennyelveket. Felhívom Zsófit, aki előbb a francba kíván ezzel a baromsággal, mert nem ér rá, de nem hagyom magam lerázni.
„Liebstöckel” – hangzik a megmentő válasz.
Vissza az eladóhoz, hogy közben megtudtam, megmondom neki, amit a kisasszony kedvesen megköszön. (Valszleg teljesen hülyének néz, de ezt diplomatikusan palástolja.)
Találok is egy eldugott zugban kisebb kiszerelésben . „Ezek szerint ez mostanság nem nagyon divat” – konstatálom. Ekkor jön az SMS Zsófitól:
– Ne tedd bele!
– Mibe?
– Semmibe!
