Foto: Wikipédia

A nemzeti ünnepek szép, méltóságteljes, nosztalgikus, példamutató, reménykeltő dolgok – voltak hajdanán. Már sok év óta megváltozott ez a dolog. Először az derült ki, hogy az ünnep a maga évtizedes hagyományával avitt. Erről 2004-ben írtam. Később arra is fény derült, hogy az ünneplendő esemény köztudatban élő formájának sok eleme inkább csak népmese, közelebbről és részleteiben nem igaz. Erről 2008-ban számoltam be „Ünnepi” gondolatok címmel.

A fent említett megemlékezések során mindkét esetben lerántották a leplet a szoborrá merevedett hősökről, amit, ha úgy tetszik, lehet elítélni. Minden esetre a hősök így emberközelivé, megfoghatóvá váltak.

Az utóbbi években sorra visszaállítják a szobrokat, de előbb napipolitikai igények mentén átformálják őket és történetüket. A legutóbbi augusztus 20. után semmi illúzióm nem maradt. Nem gondoltam, hogy azt a tömegízlést kiszolgáló giccshalmazt felül lehet még múlni. Pardon, alul. Felül vagy alul: minden esetre a legújabb, az idei „Talpra magyar” videoclipje beilleszkedik az új Magyar tájba. A március 15. alkalmából idén kiosztott állami díjakról még nem is szóltam.

Valaha szerettem a bocskait. Amikor a MIÉP parlamenti bevonulásakor egyenruhává tette, elszomorodtam, mert megértettem, hogy az mostantól jóérzésű atyafi számára hordhatatlanná vált. Néhány évvel később OV kijelentette, hogy a haza nem lehet ellenzékben. Körülbelül ekkor vált a magyar trikolór, és immár nemcsak március 15-én, női táskán fityegő agresszív aszesszoárrá: a nemzeti szimbólum mint a politikai hovatartozás harcias  kinyilvánításává. A látvány lakótársnőnk vállán a Margit körúti liftben eszembe juttatta a hajdani pártjelvényt az elvtársak reverjén. Nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek. Majd megjelent a kokárda október 23-án is. Aztán néhány nappal később egy falusi temetőben a megdöbbentő élmény, ahogy halottak napjára szinte minden sírt tenyérnyi széles piros-fehér-zöld szalaggal vontak körbe. Azóta úgy érzem, hogy szisztematikusan elveszik tőlem a történelmet, a hagyományt, és kisajátítják, megbecstelenítik a szimbólumokat.

Folyamatosan tépelődőm, hordható e még a kokárda március idusán.