Történt, hogy az ünnepek második felére és az „évek között”, ahogyan a karácsonytól szilveszterig terjedő napokat errefelé hívják, magunkra maradtunk. Sok év után idén megint kedvem támadt vendégeket hívni és a rokonság fogalmát – itteni kategóriabéliek hiányában – kiterjesztettem a berlini magyar baráti körre. És mert megadjuk a módját, csupa nálunk otthon hagyományos karácsonyi ételt készítettem (zellerkrémleves, töltött káposzta). A végén pedig legyen gesztenyepüré, határoztam el hirtelen, miután a Borsóból elhoztam a megrendelt tölteni való savanyúkáposzta-leveleket (elegendő volt), és a szintén echte vecsési savanyú káposztát (nem volt elég, a legközelebbi BOLU-nál vettem török, magyaros módon savanyított káposztafejet egészben, amit apróra vágtam).

Forrás: Auguszt cukrászda

A gesztenyemasszát is a Wilmersdorf-i magyar boltban fedeztem fel, amit hirtelen ötlettől vezérelve vettem meg. Azért hangsúlyozom a felindulásból történt vásárlást, mert bár nagyon szeretem a gesztenyepürét, de az itt eltöltött immár 47 év alatt egy kézen megszámolható gyakorisággal örvendeztettem meg vele családomat, akik egyébként szintén kedvelik. A rendre hosszú hezitálást követő ritka alkalmaknak az volt az oka, hogy nem rendelkeztem olyan konyhatechnikai eszközzel, amivel az óhazában szokásos – és nyilván gasztronómiai szempontból optimális – gesztenyegiliszta-keresztmetszetet elő lehetne állítani.

A húsdaráló lyukai (5mm) túl nagyok, a helyette mindenki által javasolt krumplinyomóé (2mm) túl kicsik. A kettő között nincs semmi. Utóbbiban nochdazu bennragad a mindenkori massza fele. (Különben krumplipürét a kézi döngölővel (Stampfer) vagy botmixerrel kényelmesebb készíteni.) De hosszú szünet után most, a negyedkilós csomagolás láttán, mint említettem, elgyengültem.

Otthon beszámoltam férjemnek a szerzeményről, valamint felidéztem az ezzel kapcsolatos öt évtizedes dilemmámat. A teremtés koronája felpattant, felhozta a pincéből a már rég nyugdíjazott, de még épp ki nem dobott krumplinyomót, a villamosmérnök szakértelmével tüzetesen megvizsgálta, majd kijelentette, hogy esetleg lenne megoldás. De mielőtt bármilyen elhamarkodott ígéretet tenne, mondjam meg, hogy mekkora átmérőjű lyukat szeretnék.

Jómagam kevésbé műszaki, inkább vizuális típus vagyok. Nekem minden körülbelül van és szemre. Ezzel persze a teremtés rám jutott műszaki koronája nem tud mit kezdeni, így lerajzoltam: Ø vagy Ο. Ő pedig vette a tolómérőt és közölte, hogy a két változat közül a 3mm-es lehetséges. Ennyire tudná. De nagy munka. Majd meglátja, hogy lesz-e kedve megnagyobbítani a krumplinyomó lyukait.

Namost ezzel a részéről hozzávetőleges és a jövőre nézve messzemenően nyitott kimenetelű kilátással meg én nem tudok desszert-akciótervet készíteni. Mindenesetre hálás tekintettel előre megköszöntem a potenciális lehetőséget és készséget. Egyben megkértem, hogy a vendégség délelőttjéig informáljon a hangulatáról, mert addig van még  lehetőségem deszertre vonatkozó alternatív döntést hozni.

Végül állt a kihívás elébe, és a satupadon precízen rögzített, elektromos, vízzel hűtött fúrógépével óvatosan megdolgozott, azaz kiszélesített 21x22 lyukat --> lásd jobbra a fotón.

De csak a szerkenytű szerinte releváns egyik oldalán. Egyelőre próbáljam ezt ki. Esetleg, ha ez bevált, legközelebb kiegészítheti még egy megfelelő méretű további betéttel, hogy ne maradjon benne a massza fele.

Nos, a műszaki újítás már így is remekelt, bár az anyagtakarékos betétlap mégtökéletesebbé tenné. Ami perspetívát nyit a jövőben a további fejlesztésre.

A végeredményt elfelejtettem lefényképezni, de megközelítette a fenti, Auguszt-féle gesztenyepürét – úgy alakjában mint ízében. Ámbár erről nem nekem, inkább vendégeinknek kellene véleményt mondani, akiknek szemmel láthatólag ízlett.

(Minderről eszembe jutott a sok évvel ezelőtti és szintén a karácsonyi mondakörbe tartozó esztergált bejgli esete. Amit, ha jövőre ismét jókedvemben leszek, talán megint megsütök.)

Nem, kedves olvasóm, a teremtés rám jutó koronáját nem adom! Még kölcsönbe se! A gesztenyenyomóról tárgyalhatunk.