Szubjektív gondolatok objektív események kapcsán

Berlin felett az ég

Berlin felett az ég

A pálma és a „to-go“-kultúra

2020. november 23. - pomperyberlin

Datolyapálmánk a nyári szezont rendszerszerűen a teraszon tölti és novemberben bejön a házba. Ez így egyszerűen hangzik, de nem az. Gyönyörű mediterrán óriásunk saját lábán még gyerekkorában sem járt, viszont az elmúlt 40 esztendő alatt már arborétumi méretre nőtt. Férjem időnként átülteti – pl. egy 300 literes esővíztárolóból egy 400 literesbe. Ez rendszerint két létra között felfüggesztett stabil rúd és csörlő segítségével történik – a ház ura porosz mérnökember – miközben a gyökérzet alját megrövidíti mintegy 20 centivel.

Az átültetés idén nyáron lezajlott, már csak a téli szálláshelyre való költözés volt hátra. Előrelátó férjem – mint minden évben– a múlt hétvégén a biztonság kedvéért kinyitotta a zöld víztároló edény alján lévő csapot és kiengedte belőle a vizet. Egyrészt mégse a néhány éve restaurált 130 éves parkettra folyjon ki a felgyülemlett fölösleg, másrészt a súly miatt. A néhány héttel ezelőtti őszi esőzések eredményeképpen megközelítőleg 100 liter ömlött ki belőle. Férjem kalkulált, összeadott és kivont, majd úgy döntött, hogy várunk még egy hetet és addig sem locsoljuk, egyben reménykedünk, hogy nem fog esni.

Az én feladatom minden évben az ágak felkötése. Ez azért szükséges, mert mára a pálma átmérője mintegy négy méter, magassága ugyanennyi és természetes állapotában elfoglalná az egész ebédlőt keresztben, valamint belelógna a világításba. Továbbá a legyezőszerű dús korona nehezen jutna be sérülések nélkül a 120 cm széles és 220 magas teraszajtón. Férjem kidolgozott egy több, részben vásárolt elemekből álló, házilag kiegészített, majd 400 kg teherbírására alakított rámparendszert, amely le tudja küzdeni a terasz felől a 15, belülről 10 cm magas küszöböt. Valamint eszkábált egy pálmaszállításra alkalmas szintén nagy teherbírású speciális pálmatalicskát. Így az általam slankosított zöld óriás az előbb ecsetelt konstrukció segítségével lábbal előre és vízszintesen „könnyedén” begördíthető.

palma5.jpgMindezt csak azért ecsetelem ilyen részletesen, hogy a kedves olvasó értse az évente kétszer (t.i. májusban ki, novemberben be) fennforgó feladat bonyolultságát. A műszaki oldal tehát a sokéves gyakorlati tapasztalatot felhasználva mára megbízhatóan megoldottnak tekinthető. Akár pálmabérszállítást is tudnánk vállalni.

Igy a mai napra már csak egyetlen feladat maradt: a könnyed begördítés. Nos, ehhez három erős férfiember szükségeltetik, így ma délelőttre idekértük az erre alkalmasnak vélt legférfiasabb és legtagbaszakadtabb negyvenes szomszédjainkat. Tíztől féltizenegyig ripsz-ropsz el is végezték a feladatot.

Udvarias háziasszonyként kávét kínáltam nekik, de nem kértek. A terasz mellvédjén viszont feltűnt nekem egy ismeretlen, tájba simuló zöld tárgy. Mint kiderült, ez az egyik segítőkész szomszéd to-go-termoszban magával hozott to-go kávéja.

to-go-thermobecher.jpgÉs én itt megtorpantam. Detlef arany ember, intelligens, kedves, szórakoztató, készséges: egyszóval ideális szomszéd, akivel és patikus nejével szívesen járunk össze segélyakcióktól függetlenül. Még véletlenül sem akarnám kritizálni. Amin megütköztem, az maga a jelenség.

 

 

Korábban az ember otthon reggelizett, délelőtt vagy délután beült valahová egy kávéra, otthon vagy étteremben vacsorázott, de az utcán nem ivott. A utcai étkezés nem volt, hogy úgy mondjam, en vogue. Jó, létezett lángossütő, meg kolbászos – itt, Berlinben az ennek megfelelő Currywurst, majd Dönerbude –  ahol lehet(ett) gyorsan, de helyben állva. Aztán elharapódzott a szokás, hogy menet közben reggeliznek az emberek, pl. egy utcai árusnál, az U-Bahn, S-Bahn megállóban nyílt látványpékségnél vagy hasonlónál. Ez is rendben. De kávéval felszállni egy mozgó járműre?!

Néhány éve nemcsak meghonosodott a feltételezhetőleg Amerikából importált a „coffee to go” – ill. what-ever-to-go – szokás, hanem életformává vált. A jelenséget felismerve egész iparág cuppant rá leleményesen a trendre. A műanyag flakonoknak, termoszbögréknek se szeri, se száma, a kínálat lenyűgöző.

Kb. 2-3 éve pl. a berlini KPM, a Meissen utáni legpatinásabb és legdrágább német porcelán manufaktúra is meglovagolta a divatot és legnépszerűbb szervizének, a „Kurland”-nak – szerintem hajdanán fogmosópohárnak javasolt – dombormintás bögréjét veheti most meg a rajongó műanyag ivófedéllel mint „to-go Becher”-t fehér, fekete és egyéb uni színekben kpm_to_go.jpgdekortól függően 59,- €-tól 330,- €-ig. További 16,50-19,50 €-ért még bőrmandzsettát is kaphatsz hozzá, hogy az átforrósodott bögre kézbevehető legyen. Kurland to go

Ezen is elméláztam. A KPM-fanclub tagjai többnyire a felső középosztályhoz tartoznak kimondottan kulturált étkezési hagyományokkal, aminek része a terített asztal, a szép porcelán. A KPM-mel szervírozott 3-4 fogásos vacsora időt vesz igénybe, hisz΄ „megadjuk a módját”. Ettől az életstílustól távol áll az utcán begyűrt szendvics vagy kávé. Meglehet, hogy ez az egész „to-go” szokás korosztályi kérdés. És ha így van, akkor a KPM ezzel a cikkel a 30-as jólkereső sznob yuppie piaci szegmenset célozta meg. Nincs adatom arra vonatkozólag, hogy mekkora a „Kurland-to-go” keletje.

A 0,3-0,5 literes italtároló termoszok mára szinte kötelező ruházati kiegészítővé váltak, akárcsak hajdanán a női retikül. Értem, hogy egészségügyi okokból mindenkinek naponta x litert kell innia, ha sportol, akkor többet. A menet közbeni ivászatot viszont nem értem. Miért nem lehet otthon, a vásárlás helyén vagy az úticélban elfogyasztani? És ezt a termoszból való ivászatot látom a hangverseny, a színházi előadás, az online szeminárium alatt is. Amikor eszébe jut vagy a legkisebb mértékben megkívánja – még csak nem is vagyok biztos benne, hogy ez feltétlenül szomjúság – szóval, ha kedve szottyan, akkor iszik. (Esetleg az iskolában az óra alatt is? – nyilván tanára válogatja.) Nem igaz, hogy ne lehetne 1-2 órát ivás nélkül kibírni. Az én olvasatomban ez az önfegyelem teljes hiánya és engem határozottan irritál. Természetesen mondhatod, kedves Olvasó, hogy megöregedtem, nem haladok eléggé a világgal, konzervatív és rugalmatlan vagyok, meg amit akarsz.

Én minden esetre ebben az általánosan elharapódzott konzummagatartás újabb jelét vélem felfedezni: jogom van az igénykielégítésre, éspedig azonnal. Erről, azaz a konzummagatartásáról már 15 éve írtam egy tárcát „Freibleibend” címmel, aminek mondandóját változatlanul érvényesnek érzem.
https://pomperyberlin.blog.hu/9999/12/31/_freibleibend

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pomperyberlin.blog.hu/api/trackback/id/tr616295898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása