(Hadik András lovas szobra a Budai Várban - forrás: magyarforum.info)

Mint olvasható, 1600 millió Ft állami támogatásra érdemes „a magyar történelem egyik legdicsőbb mozzanata”, helyesebben annak filmes megörökítése. Nota bene, megér egy misét, hogy milyen témákat támogat a Nemzeti Filmintézet Szakmai Döntőbizottsága

Nem tudom elnyomni magamban a gyanút, hogy a Hadik-hőstett megfilmesítésének időzítése összefüggésben áll az Orbán-kormány és Berlin folyamatosan romló kapcsolatával. De üssenek agyon, ha tévednék!

A Mandiner tudósításában elsősorban a szóhasználat ragadott magával. Érdekes felfogás. Szintén a legdicsőbb mozzanatok közé sorolja a magyar köztudat az megszépítően „kalandozásoknak” titulált évtizedes rablóhadjáratokat is. Ezt említettem már egy korábbi eszmefuttatásomban. Visszatérve az NFI tájékoztatójára: „Eszerint a film emléket állít a magyar huszárvirtusnak és Hadik András katonai bravúrjának.” Az értetlen nyugat-európainak úgy magyaráznám: a kicsi nemzetek örök kisebbrendűségi érzésének tipikus ellensúlyozása a kivagyisággal vegyített dicső múltba révedés. A film feltételezhetőleg egy ilyen, történelmileg teljesen lényegtelen, mivel következmények nélküli ötperces epizódot emel majd piadesztálra.

Nos, a huszárvirtust (Husarenstück) a németből vehette át a magyar nyelvhasználat. A kifejezést Nagy Frigyesnek tulajdonítják, aki Hadik később jól jövedelmező hadicsínye miatt szégyenében állítólag majdnem öngyilkos lett. Lásd még itt. Néhány éve Boris Kálnoky emlékezett meg a Welt-ben arról, hogyan rabolta ki Hadik a porosz fővárost.

Stratégiai szempontból nyilván bravúros volt a dolog, de hogy ez a magyar történelem egyik legdicsőbb mozzanata lenne, azt azért a mai általános európai történelemfelfogás talaján állva nem állítanám. Manapság aligha találni német történészt, aki büszke lenne Nagy Frigyes hódító hadjárataira vagy Lengyelország 1939-es lerohanására, a „Blitzkrieg”-re. Igaz, utóbbi az orosz front megnyitása után állóháborúvá alakult, míg négy évvel később teljes vereséggel zárult. Tény, hogy Hadik a kínálkozó ritka helyzetet ügyesen kihasználva mindössze egyetlen napra megszállta Berlint, majd a sarc – amit a város polgárai adtak össze – átvétele után röviddel, de még időben, mint a kámfor, el is tűnt – nem bevárva, hogy a porosz túlerő zavarja el onnan. 

(Foto: Nicola Ðokić - forrás: Foursquare city guide)

Míg a budapesti folklór több generáció óta a várban lévő Hadik lovasszobor nemiszervét – mármint a lóét – fényezi, addig Berlinben egy teljesen más anekdotát tartanak nyilván:

A lovagias huszárezredes az ellenséges fővárosból gavalléros gesztusként szuvenírt akart küldeni az uralkodónőnek. Az egyik helyi manufaktúrában rekviráltatott egy tucat női kesztyűt, benne a város címerének pecsétjével. Miután megkapta, azonnal tovább küldte Bécsbe. De a berliniek kitoltak vele – csupa balos kesztyű volt a fadobozban.

A magyar Wikipédia a fenti sztorit mint történelmi tényt közli, de csak odáig, hogy – nem egy, hanem két tucat – kesztyűt rendelt, a városi címert a magyar forrás szerint Hadik hímeztette bele és emiatt maradt egy napig, t.i.  ameddig a hímzés elkészült. A csattanóról, a csupa balkezes kesztyűről a magyar Wiki hallgat.

Ezek után alig várom, hogy lássam a filmet és kíváncsi vagyok, előfordul-e egyáltalán, és ha igen, hogyan ábrázolja a rendező a lerohant és megsarcolt berlini polgárok fricskáját.